Élet-Stílus

Tampon miatt esett kómába a háromgyerekes asszony

A 27 éves nő nyolc napig feküdt öntudatlanul. Sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán életben marad.

„Amikor aznap este beértünk a kórházba, az orvosok azt mondták a férjemnek, az utolsó pillanatban érkeztünk, és hogy ha még egy napot várunk, valószínűleg nem tudtak volna rajtam segíteni” – mesélte a brit Mirror magazinnak a 27 éves Joanna Cartwright. A három gyermekes édesanya csak jóval később, egy nyolc napig tartó kóma után tudta meg, hogy rosszullétét a tampon által kiváltott toxikus sokk szindróma okozta.


Kép forrása: mirror.co.uk 

„A kórházba kerülésem előtti néhány napban nagyon gyengének éreztem magam. Belázasodtam, forgott velem a szoba és sokat hánytam, ennek ellenére nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Azt hittem, egyszerű vírusfertőzésem van” – tette hozzá, majd elárulta, férje azután vitte kórházba, hogy elveszítette az eszméletét.

A toxikus sokk szindrómáról…

A meglehetősen ritka, ám olykor halálos kimenetelű betegségért sokan elsősorban a tampont tartják felelősnek, pedig csupán a tampont használó nők felénél jelentkezik. Először az 1980-as években kapott szélesebb nyilvánosságot, ekkor derült ki, hogy kialakulását egyébként ártalmatlannak hitt baktériumok okozzák.

Az orvosok szerint azokat érintheti a jelenség, akikben korábban nem termelődött ellenanyag a baktériumok által kiválasztott méreganyagok, úgynevezett exotoxinok ellen. A több szervi elégtelenséget okozó mérget egyébként azok a baktériumtörzsek termelik, melyek a hüvelyben és a méhnyakban, valamint a tampon anyagában és a menstruációs vérben is megtalálhatók.

Mint kiderült, addigra az asszony testében túlságosan felszaporodott néhány – egyébként ártalmatlan – baktérium, az általuk termelt méreganyag pedig elkezdte leállítani az asszony belső szerveit. „Még aznap kómába estem, és több mint egy hétig ebben az öntudatlan állapotban maradtam. Amikor magamhoz tértem, fogalmam se volt ki vagyok, és kik vannak körülöttem. Egy rövid időre minden korábbi emlékem törlődött.”

Joanna az újságírók kérdésére elmondta, az állapota ezt követően csak lassan javult, és még most sem érzi magát teljesen gyógyultnak. „A kóma előtti emlékeim hiányosak. Nem emlékszem például a legnagyobb lányom születésére, se arra, mikor kezdett járni. A legrosszabb az egészben, hogy fogalmam sincs róla, mi minden törlődhetett örökre az emlékeim közül” – mondja, majd hozzáteszi, annak ellenére, hogy tudja, semmi sem lesz már olyan mint régen, boldog. „Szerencsésnek érzem magam, hogy túléltem ezt a rettenetes betegséget, és hogy újra együtt lehetek a családommal.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik