Élet-Stílus

A bűntudat súlyosan veszélyezteti az életünket

Bűntudat, lelkifurdalás, mardosó érzések. Azt gondolnánk, ahogy jön, úgy megy, és nincs ránk hatással. Néhány meglepő tény következik.

A bűntudat kellemetlen, negatív érzés, amit az vált ki, hogy úgy gondoljuk, egy tettünkkel fizikai vagy lelki sérülést (véltet vagy valósat) okoztunk egy másik embernek. A bűntudat rövid, intenzív szakaszokban jelentkezik, ezért a hatásait gyakran alulbecsüljük.

Hetente mintegy öt órán keresztül érzünk bűntudatot

Egy kutatás szerint ha azokat a rövid időszakokat összeadjuk, melyekben bűntudatot érzünk (vagy az az esemény jut eszünkbe, mely miatt a bűntudat jelentkezik), nagyjából öt órát kapunk, ami meglehetősen sok.

A bűntudat jót tesz a kapcsolatainknak

A bűntudatot úgynevezett proszociális érzelemnek tartják, mert az egyik legfontosabb szerepe az, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki vagy tartsunk fent másokkal. A bűntudat ugyanis úgy működik, mint egy folyamatosan jelző figyelmeztető csengő: egészen addig “szól” a fejünkben, míg meg nem tesszük a megfelelő lépéseket, például bocsánatot nem kérünk valakitől.


Kép forrása: Thinkstock 

A feldolgozatlan, megoldatlan bűntudat folyamatos stressz alatt tart

Mivel a bűntudat rövid, öntudatlan érzelemkitörésekként jelentkezik, jelentősen megnehezítheti a mindennapi életünket, hiszen a figyelmünk időről-időre elterelődhet arról, amit éppen csinálnunk kellene, legyen szó tanulásról, munkáról vagy csak egy kellemesnek ígérkező estéről a barátainkkal. Kutatások szerint a bűntudat miatt csökken a produktivitás, a kreativitás, a hatékonyság és a koncentrációs képességünk is.

A bűntudat miatt képtelenek vagyunk élvezni az életet

Már az enyhe mértékű bűntudat is képes arra, hogy visszautasítsuk az élvezetet okozó dolgokat. Egy kísérletben diákoknál elérték, hogy bűntudatot érezzenek, majd felajánlottak nekik egy szabadon választható ajándékot a kísérletben való részvételért. A kontrollcsoport tagjaival (akik nem éreztek bűntudatot) ellentétben, nem DVD-ket és zeneletöltési lehetőségeket, vagyis a szórakozást választották, hanem iskolai felszereléseket. Gyakori például, hogy a bűntudat miatt nem megyünk el egy várva várt buliba.

Kíváncsi a folytatásra? Olvassa el a Házipatika oldalára kattintva!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik