Élet-Stílus

Tényleg a hideg okozza a megfázást?

Megfázásnak hívjuk, de korunk leggyakoribb betegségének semmi köze sincs a hideghez.

Hároméves kor alatt az sem ritka, ha évente hét-nyolc alkalommal vészel át ilyen fertőzést a kisgyerek.

Nevével ellentétben a szervezet lehűlése csupán előkészíti a “talajt” a különféle kórokozóknak. Hidegben csökken a nyálkahártya vérellátottsága, s így a védekezés hatékonysága is. A vírusok és baktériumok testünk legnagyobb kapuin, szánkon és orrunkon keresztül jutnak célhoz. Igaz, mindjárt a bejárat közelében ott a két őr, a torokban és az orrgaratban elhelyezkedő mandulák. Mindkettő nyirokszerv, a védekezőrendszer fontos része. Amikor éppen akció zajlik, vagyis nagy mennyiségű behatoló kórokozó ellen veszik fel a harcot, megnagyobbodnak. Ez kisgyerekkorban a gyakori nátha miatt természetes állapotnak számít. Az iskoláskor felé közeledve az efféle betegségek ritkábbá válnak, és a mandulák is visszanyerik eredeti méreteiket.

Négykézláb jobb volt!


Kép forrása: Thinkstock

A felső légúti hurut szempontjából legalábbis így tűnik, hiszen amíg elődeink négykézláb vagy előregörnyedve jártak, a váladék sokkal könnyebben távozott az orrból és a melléküregekből. A koponya felépítésének változásai és az a tény, hogy fekve vagy felegyenesedve töltjük napjainkat, nehezíti ennek a betegségfajtának a leküzdését. Csecsemőknél és kisgyerekeknél ráadásul az orrüreg, a garat és a fül sokkal szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint egy felnőttnél, hiszen közelebb vannak egymáshoz, kisebb a légutak átmérője, ezért sokkal hamarabb alakul ki elzáródás, váladékpangás, felülfertőződés. Az egyszerű náthának induló kór ennek következtében gyakran ráhúzódik a kicsik fülére, arcüregére és az alsó légutakra, vagyis a tüdőre. A megnagyobbodott orrmandula halláscsökkenést okoz. A fül-orr-gégészek ezért mindig felhívják a szülők figyelmét a váladék eltávolításának fontosságára, ez ugyanis csökkenti a felülfertőződés veszélyét, megelőzi a súlyosabb betegségeket.

Szörcsögés az első napokban

Néha már élete első egy-két napján azt tapasztaljuk, hogy el van dugulva az újszülött orra, tüsszög, és úgy tűnik, mintha váladék is jócskán lenne benne. Vajon rögtön megfázott volna? Általában nem erről van szó. Inkább a szüléskor a légutakba került váladék maradványai távoznak, vagy a leszíváskor bevezetett szonda sértette fel egy kicsit a nyálkahártyát, amely emiatt fokozott váladéktermelésbe kezdett. Mindenképpen tennünk kell valamit, ha ez annyira akadályozza az orrlégzését, hogy nem tud szopni. Talán segít, ha a csecsemős nővér újra leszívja a váladékot. Pár csepp előtejet is cseppenthetünk az orrába.

Ha szeretne még többet megtudni, olvassa el a folytatást a Babaszoba oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik