Élet-Stílus

Magyar induló a világ legszebb anyukáinak versenyén

Víg Anikónak már gyermeke is túlvan a húsz éves életkoron, de szeretné bebizonyítani, hogy a nők családalapítás után is vonzók és dekoratívak maradnak. Decemberben Kínában vesz részt a döntőn.

A hatvani Víg Anikó számára nem ismeretlen a szépségverseny műfaja – 2000-ben ő volt a balatonfüredi Anna-bál első udvarhölgye. Most megint szerencsét próbál. Anikó, aki egy spanyol cég magyar leányvállalatának ügyvezetője, rendszeresen edz és táncol, hogy a lehető legjobb formában legyen a Mrs. Globe verseny decemberi döntőjére, amit Kínában tartanak – írja a Hatvan Online.

A megmérettetés történetében ő az első magyarországi induló. A verseny jószolgálati tevékenység is egyben, a szervezők közt olyan alapítvány is van, mely a nők elleni erőszak ellen és a nehéz sorsú gyermekek védelmében tevékenykedik. Az első helyezett az ügy nagykövete lesz.

 Fotó: Hatvan Online

Víg Anikónak egy hét és egy 23 éves gyermeke van. A Hatvan Online-nak elmondta, el akarja hitetni a nőkkel azt, hogy a családalapítással nem szűnnek meg vonzónak és dekoratívnak lenni, sőt szebbé is válhatnak az anyasággal. „Szeretném, ha végre egyszer tényleg egy magyar versenyző hozná el a koronát, hiszen erre még nem volt példa, holott többek között a gyönyörű nőkről vagyunk híresek” – mondta, hozzátéve, hogy a győztesnek talpraesettnek, jó szervezőnek és kommunikatívnak is kell lennie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik