Élet-Stílus

Rövidlátó felnőttek lesznek a szobakukac gyerekekből

Látáskárosodást okoz, ha a szabadban tartózkodás helyett a számítógépet nyomkodják.

Angliában tömeges méreteket ölthet a rövidlátás, ami már most is a felnőttek 20-30 százalékára jellemző – írja a Daily Express. A lap által megkérdezett szemészorvos szerint azzal, hogy a gyerekek egyre több időt töltenek a lakásban tabletet és játékkonzolokat nyomkodva, egyre többeket sújt majd a látáskárosodás.

„A kicsik keveset vannak természetes fényben. Tény, hogy akik a szabadban fociznak, sokkal jobb látással bírnak majd, mint azok, akik az iPadjükön játszanak vagy akár teremsportokat végeznek, például squash-olnak” – mondta David Allamby.

2001-ben még csak a hétéves gyermekek 1,1 százaléka volt rövidlátó, tíz évvel később ez az arány már 9,4 százalékra ugrott. Sőt már a 12 és 14 év közöttiek harminc százalékánál mutattak ki szemromlást. Brien Holden látáskutató szerint évtizedenként 10-15 százalékkal nő a rövidlátó felnőttek aránya.

A szakértő szerint rengeteg alkalmazás jelenik meg telefonokra és tabletekre, ami a gyerekeket célozza meg. Korábban nem voltak olyan játékok, amiket hosszú ideig közelről kellett nézni, ez okoz gondot – tette hozzá Holden. A gyerekeknek naponta legalább egy órát kint kellene tölteniük, hogy ne legyenek látásproblémáik, meg kell találni a számítógépezés és a kinti játékok közti egyensúlyt – véli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik