Élet-Stílus

Öngyilkos lett a kamasz, mert rettegett a vizsgáktól

A kétségbeesett lány dermesztő búcsúüzenetet hagyott szüleinek, amiben azt írta, ne kerestessék őt, mert már úgyis halott lesz.

A tizennyolc éves Amy Latham élettelen testét végül 36 órával az eltűnése után találták meg a rendőrök, a család házához közeli erdőben. A gimnazista felakasztotta magát, mert – ahogy az a hátrahagyott búcsúleveléből is kiderült – rettegett attól, hogy megbukik a vizsgáin. Pedig a kamaszlánynak, aki modellnek készült, szülei elmondása szerint sosem voltak problémái az iskolában.

Képek forrása: mirror.co.uk 

Amy ügyében szinte azonnal vizsgálat indult, ami kiderítette, a fiatal lány súlyos depresszióban szenvedett. A kezeletlen betegség vezethetett odáig, hogy kioltotta saját életét. Joe William, az Amy ügyében eljáró nyomozó a brit Mirrornak elmondta, a kamaszlány hangulatváltozásai idén áprilisban kezdődtek. „Rettegett az év végi vizsgák eredménye miatt, emellett bizonytalan volt a jövőjét illetően is.”

A lap megszólaltatta Amy gyászoló édesanyját is. Az 51 éves Susan elmondta, fogalma sem volt róla, hogy lánya ennyire boldogtalan. „Persze izgatott volt a jövőjét illetően, és olykor előfordult, hogy kiborult, ha a szerelmi életében valami nem úgy alakult, ahogy ő szerette volna. De annak nem volt semmi jele, hogy úgy érezné, nincs értelme az életének” – mondta.

 

Ryan McClelland, a kamaszlány barátja ezzel szemben azt mondta, barátnője tavasszal arra kezdett panaszkodni neki, hogy hangokat hall. „Panaszkodott arra is, hogy depressziós és hogy vele senki sem törődik” – tette hozzá, majd elárulta, Amy először a halála előtti hónapban beszélt neki arról a szándékáról, hogy öngyilkos lesz. „Azt mondta, mindenkinek jobb lesz, ha ő már nem lesz.”

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.