Élet-Stílus

Eltörte három hónapos kisfia lábát az apa

A bíróság három év, négy hónap börtönre ítélte az apát, aki többször is durván bántalmazta gyermekét.

A 26 éves, meg nem nevezett brit férfi a birminghami bíróságon azt mondta, azért bánt durván alig három hónapos kisfiával, mert ideges volt. Védekezésképp hozzátette, mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy megrázta a gyermeket, akkor is azért, mert a kicsi nem hagyta abba a sírást.

Csakhogy a nyomozati anyagból a férfi állításainak éppen az ellenkezője derült ki: vagyis az, hogy az apa az elmondása ellenére rendszeresen bántalmazta gyermekét. „A kisfiú leletei egytől-egyig arra utalnak, hogy rövidke élete alatt számtalan bántalmazást kellett elszenvednie” – nyilatkozta az ügyben eljáró ügyész, aki azt is hozzátette, a röntgen- és CT-felvételekből kiderült, hogy a kisfiúnak mindkét lábát eltörték, emellett olyan bevérzést találtak az agyában, ami arra utal, hogy valaki rendszeresen, erősen rázta őt.

„A sérülései olyan súlyosak, hogy azok következményeitől valószínűleg egész életében szenvedni fog” – mondta, majd hozzátette, semmi sem indokolja azt, hogy egy szülő így bánjon a gyermekével. Az ügyben vallomást tett az anya is, aki elárulta, kisfia jóval a terhesség kiírt időpontja előtt jött a világra, légzésproblémákkal. „Mivel emiatt csak lassan és nehézkesen tudott enni, szinte állandóan éhes volt és folyamatosan sírt” – mondta a 24 éves nő, aki saját bevallása szerint nem egész egy éve költözött Nagy-Britanniába, hogy ott folytassa tanulmányait.

A bántalmazás és a veszélyeztetés miatt a bíróság az apát végül 3 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélte, de felelősségre vonta az anyát is, akire 16 hónap két évre felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki, mert nem tett semmit, hogy megóvja gyermekét a bántalmazástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik