Élet-Stílus

Kórházi kezelés közben lett AIDS-es egy 15 éves kisfiú

Autóbaleset miatt volt szüksége kórházi kezelésre, és vérátömlesztésre.

Egy kórházban fertőztek meg az AIDS-szel egy 15 éves szaúd-arábiai fiút, aki minden bizonnyal vérátömlesztés közben kapta el a betegséget – jelentette az angol nyelvű Emirates 24/7, az Al Madina című szaúdi lapban megjelent hírre hivatkozva. A beszámoló szerint egy autóbaleset miatt kellett kórházba szállítani a fiút, akinek amputálni kellett az egyik lábát. A szülők elmondása szerint Mahli Al Shammarit három kórházban is kezelték, és nem lehet tudni, hogy melyik intézményben kapta a szennyezett vért.

 
Vérátömlesztés közben kaphatott HIV vírussal szennyezett vért a kórházi kezelések közben
Fotó:Al-Madina 

Az Al Madina honlapján közzétett, angol nyelvű orvosi jelentések tanúsága szerint több hónappal a baleset és az amputáció után, egy utókezelés közben derült ki, hogy AIDS-es, miután az őt kezelő ápoló megvágta a kezét, és ezért az előírásoknak megfelelően mindkettőjükön vérvizsgálatot, köztük HIV-tesztet végeztek, ami a fiú esetében pozitív lett. A helyi egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy melyik kórházban és hogyan történhetett meg a fatális hiba.

Nem ez az első eset, hogy egy szaúdi kórházban véletlenül AIDS-es vért adtak egy gyereknek. Tavaly nagy vihart kavart az arab országban egy 12 éves lány esete, miután az őt kezelő kórház elismerte, hogy szennyezett vért kapott egy munkatársuk hibája miatt. A lány azonban szerencsés volt, a későbbi vizsgálatok – köztük a nagynevű amerikai Mayo klinikán – megállapították, hogy a gyerek nem lett vírushordozó – írta az Emirates24/7.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik