Élet-Stílus

Trágyából készült csodaital lenne a rák ellenszere?

Egy kínai falu lakói biztosak benne, hogy a tehén- és bárányürülékből főzött italuk megakadályozza a daganatos betegségek kialakulását.

A kínai Hunan tartományban található Xiangtan lakói az állításokat igazolni is tudják, méghozzá egy helybeli asszony történetén keresztül. Ahogy azt a Xinhua.jp kínai oldalnak elárulták, a szóban forgó asszonyt tavaly tüdőrákkal diagnosztizálták az orvosok, majd közölték vele azt is, az állapota annyira előrehaladott, hogy mindössze néhány hónapja maradt hátra.

Az asszony a diagnózist követően mindent elmondott fiának, aki abban az időben a falutól több száz kilométerre, a Kína déli részén található Hainan tartományban dolgozott. A férfi saját bevallása szerint itt hallott először a „csodaszerről”, ami gyógyulást ígért a daganatos betegségben szenvedőknek, és amit állati ürülék felhasználásával készítenek.

 Kép forrása: worldduh.com 

Hogy mégis, hogy készül ez a „csodaital”? A Xinhua.jp szerint szárított, majd porrá őrőlt bárány, illetve marhaürülék, valamint meleg víz felhasználásával. Az ajánlott napi adag kétszer egy: reggel és este is érdemes a barna löttyből fogyasztani, hogy elérje a kívánt hatást. A beszámoló szerint a szóban forgó asszony az italnak köszönhetően 8 hónappal a diagnózist követően is él, sőt, az állapota állítólag folyamatosan javul is, ennek ellenére mi óvva intenénk bárkit is a “csodaszer” kipróbálásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik