Élet-Stílus

Rózsaszín bugyiban ébredt a beteg

A problémát az okozta, hogy az említett beteg egy férfi.

A 32 éves Andrew Walls a delaware-i sebészközpont egyik sebésze, éppen ezért teljesen természetesnek tartotta, hogy a vastagbéltükrözését rábízza kollégáira. Ugyan magát az eljárást a munkatársak professzionálisan végezték el, végül úgy döntöttek, megtréfálják az orvosból lett pácienst és az altatás alatt rózsaszín bugyiba bújtatták.

Mr. Walls annyira humorosnak tartotta a helyzetet, hogy bár két éve történt, nemrég elmesélte egy ügyvéd ismerősének is, akivel most úgy döntöttek, igazán vicces csak az lesz, mikor leperlik még a gatyát is az egykori kollégákról. Az áldozat ugyanis távozni kényszerült, nem bírta elviselni az érzelmi traumát.

Mikor a felperes jelentkezett a kolonoszkópiára, nem viselt rózsaszín női alsóneműt és utána sem önszántából, sem tudatosan, sem szándékosan nem húzott rózsaszín női alsóneműt” – nyilatkozta az ügyvéd. A helyi sajtó a kórház álláspontját is kikérte, azonban annak vezetője néhány nap haladékot kért, elmondása szerint mindeddig nem tudtak az incidensről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik