Élet-Stílus

Megalázta a kismamát a dühös bíró

Többek között pocsék anyának nevezte, amiért a tárgyalóterembe bevitte újszülöttjét is.

Pedig az újdonsült georgiai édesanyának jó oka volt arra, hogy az esetleges fertőzések ellenére is emberek közé vigye alig párhetes gyermekét, méghozzá a bíró, aki nem sokkal korábban ellentmondást nem tűrően kötelezte őt arra, hogy megjelenjen a tárgyaláson.

Az egész Amerikában nagy port kavaró ügy néhány hete kezdődött, amikor a georgiai ügyvédnő, Stacy M. Ehrisman-Mickle életet adott első gyermekének. A fiatal jogász azután, hogy szinte teljes egészében végigdolgozta várandósságát, úgy döntött, a szülés után néhány hét halasztást kér az ügyei tárgyalásában.

Csakhogy az egyik bíró, név szerint J. Dan Pelletier, aki Stacy egyik bevándorlási ügyét tárgyalta, ócska nyugati kifogásnak nevezte a szülési szabadságot, és kötelezte az ügyvédnőt, hogy ügyfelével együtt jelenjenek meg a tárgyaláson. Stacy elmondása szerint minderről a tárgyalás előtti héten értesítették őt.


Kép forrása: Thinkstock 

Mivel a fiatal nő nemrég költözött Georgiába, még szinte senkit sem ismer, nincsenek barátai. Olyanok pláne nincsenek, akikre rá merte volna bízni a néhány hetes babát. A bölcsődék is elutasították őt, mondván, csak hathetesnél idősebb gyerekekre tudnak vigyázni. Stacy ráadásul azon a héten a férjére sem számíthatott, aki nem sokkal korábban, munkaügyben utazott el.

Az ügyvédnőnek így nem maradt más választása, mint, hogy magával vigye gyermekét. És ekkor jött a hidegzuhany… „Azok után, hogy gyakorlatilag kötelezett arra, hogy megjelenjek, Pelletier üvölteni kezdett velem, amiért magammal hoztam a kicsit. Közölte, hogy pocsék anya vagyok, kétségbe vonta az állításaimat arról, miért nem tudtam a lányomat bölcsődébe adni, majd hozzátette, jelenteni fogja a védőnőnek, hogy veszélybe sodortam a kicsit. Az egész terem előtt alázott meg” – mesélte a nő, aki úgy döntött panaszt tesz a bíró miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik