Élet-Stílus

Tízből tíz felnőtt piszkálja az orrát

Sokan feleslegesnek, undorítónak tartják az orrunkban lévő váladékot, pedig fontos védő szerepe van - így nehezebben jutnak be a szervezetünkbe a kórokozók.

Az orrunkban lévő váladékot a nyálkahártyán található speciális sejtcsoport termeli, elsődleges célja pedig a szervezetünk védelme. A ragadós, nedves anyagba ugyanis beleragadnak a nemkívánatos részecskék (a pollenektől a kórokozókon át a porig), majd ezeket gyorsan el is tudjuk távolítani, például tüsszentés vagy orrfújás során, de a leggyakrabban egyszerűen lenyeljük.

A váladékot ugyanis apró csillók irányítják a gyomor felé (egyes szakemberek szerint nagyjából húszpercenként), ahol a sav elpuszítíja a benne összegyűjtött részecskéket. A váladék emellett nedvesítő funkciót is betölt, és többek között a szaglásunkat is segíti.

Tévhit: a váladék nem más, mint elpusztult kórokozók tömege, és csak akkor képződik, amikor betegek vagyunk.

A váladék 95 százaléka víz, a maradék pedig elsősorban fehérje. Kórokozók elvétve találhatóak meg benne – természetesen, jóval nagyobb arányban, ha éppen betegek vagyunk. Az egészséges szervezet folyamatosan termeli a váladékot, naponta akár 600-700 ml-t is!


Kép forrása: Thinkstock 

A betegségek természetesen nagyban befolyásolják nemcsak a váladék mennyiségét, hanem annak összetételét is. Ha megfáztunk, akkor a szervezet jóval több váladékot termel, hogy minél gyorsabban megszabadulhasson a kórokozóktól. A zöld vagy sárgás színt azonban nem a baktériumok, hanem elsősorban az elhalt fehérvérsejtek adják.

Tévhit: a váladék fertőző és káros

Meglepő módon, a váladék egyik összetevője egy nagyon hatékony kórokozó-ellenes fehérje, melyet egyes szakemberek kifejezetten ajánlanak a baktériumok elleni harcban, például orvosi műszerek tisztításához. Ez a fehérje ugyanis képes elpusztítani azt a réteget, mely megtapad a műszerek felületén, és amelyben rengeteg kórokozó tanyázhat.

Szeretné tudni, hány felnőtt piszkálja az orrát rendszeresen? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik