hpv (hpv)
Élet-Stílus

“Pusztító és halálos” – Áll a bál a HPV-oltás miatt

Egy neves kutató állítólag megdöbbentő vallomással rukkolt elő, melyben arról beszél, hogy az oltás életveszélyes. Az írás rohamosan terjed a neten. Tisztázzuk a félreértéseket.

Legalábbis ezt állítja egy, az interneten vírusszerűen terjedő cikk, ami részletesen foglalkozik a 4. Nemzetközi Oltóanyag Konferencián elhangzottakkal. Az írás, amit egy bizonyos Sarah Cain újságírónak tulajdonítanak, többek között beszámol dr. Diane Harper vallomásáról. A HPV elleni oltás vezető kutatójaként hivatkozott Harper, aki a cikk szerint ereditleg azért ment a konferenciára, hogy a védőoltás előnyeiről beszéljen, később mégis megváltoztatta a beszédét, és elárulta, hogy az oltás felesleges és életveszélyes. Mindezt állítólag azért tette, hogy – mint idézik – éjszakánként aludni tudjon.

Csakhogy ez a fent említett és már Magyarországon is több tízezrekhez eljutó írás több ponton is finoman szólva csúsztat, ráadásul olyan szavakat és gondolatokat ad Harper szájába, amiket a szakember nem mondott, vagy ha mondott is, nem azzal a célzattal, ahogy a szövegkörnyezetből kiragadva beszámoltak róla.

Az egyébként 2009-es „vallomást” az amerikai Snopes, kifejezetten tévhitek és városi legendák cáfolásával foglalkozó weboldala is ízekre szedte már, és most októberben így tett a magyar Urbanlegends.hu oldal is, miután a cikk fordítása terjedni kezdett a magyar netezők körében is.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kicsoda dr. Diane Harper?

A 4. Nemzetközi Oltóanyag Konferencián – ami valójában nem tudományos esemény, hanem az oltásellenes mozgalom egyik legrégebbi rendezvénye – felszólaló dr. Diane Harperre úgy hivatkozik a cikk, mint a HPV-ellenes vakcina egyik vezető kutatójára, aki aktívan részt vett az oltóanyag hatékonyságára vonatkozó tesztekben.

Pedig a valóság ezzel szemben az, hogy Harper nem fejlesztő-kutató, hanem egy olyan egészségügyi szakember, aki az oltóanyag klinikai vizsgálatainak kidolgozásában működött közre. Noha azt az elmúlt öt évben sem sikerült kideríteni, a szakember miért vett részt egy oltóanyag ellenes konferencián, azt azóta ő maga is elismerte, hogy nem azért ment oda, hogy az oltást reklámozza vagy hogy halálos szerként emlegesse.

„Nem működik. Felesleges. Életveszélyes.”

Harper szerint a HPV-oltás egy hatalmas átverés, amelynek következményei “pusztítóak”, “halálosak” és “veszélyesek”.

– írja a cikk, pedig Harper soha nem állította, hogy a HPV elleni oltás ne működne vagy veszélyes volna. Ahogy arra az Urbanlegends.hu rámutat, a szakember mindössze arra próbálta meg felhívni a figyelmet – mellesleg még csak nem is először -, hogy az oltás hamis biztonságérzetbe ringathatja az embereket, akik emiatt elhanyagolhatják a szűrővizsgálatokat.


Kép forrása: Thinkstock 

Sokan, akik megkapják az oltást, azt hiszik ugyanis, hogy az oltás életük végéig teljes és örök védettséget nyújt, emiatt pedig hanyagolják a rákszűrést. Pedig, ahogy arra Harper is rámutat, a védőoltás mindössze 15 évig hatékony.

A szakember tehát nem oltásellenes kijelentést tett, csupán a HPV elleni oltás jelentette védelem túlzott túlbecsülése, az agresszív reklámkampányok és a fiatal lányok kötelező oltása ellen szólalt fel.

Tényleg meghalt 44 lány az oltások miatt?

Nem. Még akkor sem, ha a sokszor emlegetett cikk tényként ezt közli:

„Eddig 15 037 lány esetében jelentettek mellékhatásokat csak az oltások utáni nemkívánatos eseményeket jelentő rendszeren keresztül (Vaccine Adverse Event Reporting System, VAERS), és hivatalosan 44 lány halt meg az oltásoktól.”

Csakhogy a cikkben emlegetett VAERS-rendszer, ami a mellékhatások bejelentését szolgálja, finoman szólva megbízhatatlan. A Snopes idézi Matthew Herpert, a Forbes oknyomozó újságíróját, aki több alkalommal is foglalkozott ezekkel a „tömeges halálesetekkel”, és aki elmondta, az 1990-ben üzembe helyezett VAERS-rendszer alig ér többet a semminél.

Mint kiderült, a rendszer többségében olyan nyers és főleg ellenőrizhetetlen bejelentéseket tartalmaz az egy-egy szer által kiváltott tünetekről, melyek között az ok-okozati kapcsolatot egyáltalán nem vagy csak nehezen lehet bizonyítani. Vagyis elképzelhető, hogy a vizsgált időszakban meghalt 44 olyan lány, akik korábban kaptak HPV elleni védőoltást, de az kizárt, hogy a lányok a vakcina miatt haltak volna meg.  

A HPV-vakcina esetében egyébként 2006 és 2013 között összesen 22 ezer mellékhatás-bejelentés érkezett (57 millióan kapták meg az oltást) a VAERS-rendszeren keresztül. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint ezek 92 százaléka egyáltalán nem volt komoly, 8 százalékát pedig olyan esetek tették ki, amilyeneket már a vakcina tesztelésekor is tapasztaltak a szakemberek: vagyis fejfájás, hányinger, hányás, fáradtság, szédülés, ájulás, gyengeség.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.