Élet-Stílus

Két nappal párja halála után derült ki, terhes

A fiatal nő korábban hónapokig abban a hitben élt, hogy nem lehet gyermeke.

Amikor a 26 éves Lizzy Phillipsonnal közölték orvosai, hogy kétséges, hogy valaha teherbe essen, a fiatal brit nő összeomlott. Nemcsak azért, mert úgy érezte élete egyik nagy vágyáról kell lemondania, hanem azért is, mert épp rátalált arra a férfire, akivel úgy érezte, összekötné az életét.

A 21 éves Grant Benson már a megismerkedésük pillanatában levette Lizzyt a lábáról. „Alig ittunk meg néhány pohárral, Grant már arról beszélt, milyen gyönyörű gyerekeink lesznek majd. Nem hittem el, hogy mindez velem történik” – mesélte a Mirror című magazinnak. A szerelmesek gyorsan összeköltöztek, ám nem sokkal később rettenetes hírrel szembesültek: Lizzy méhében olyan sejteket találtak az orvosok, amikről kiderült, a rák előfutárai.

„Hogy megelőzzük a bajt, kezelést kaptam, ezután közölték velem az orvosok, hogy készüljek fel rá, nem fogok egykönnyen teherbe esni” – emlékezett vissza a fiatal nő. „Ráadásul elkaptam egy durva fertőzést is, amire megint csak erős gyógyszereket szedtem. Nem csoda, hogy az utóbbi időben viszonylag kevés lehetőségünk volt Granttal a családalapításon dolgozni”- tette hozzá.


Kép forrása: mirror.co.uk 

Aztán jött augusztus 16-a, és a szerencsétlen autóbaleset, ami Grant életébe került. „Az egész életem egy csapásra összeomlott körülöttem. Fogalmam se volt mihez kezdjek, mit csináljak.” Ám még mielőtt Lizzyt teljesen magába szippantotta volna a gyász, édesanyja javaslatára csinált egy terhességi tesztet. „Biztos érzett rajtam valamit, mert a legnagyobb döbbenetemre a teszt pozitív lett.”

Lizzy és édesanyja a nagy hírt csak Grant temetése után árulták el a fiú gyászoló édesanyjának. „Egyszerre vagyok nagyon boldog és nagyon szomorú is” – árulta el, majd hozzátette, tudja, hogy a fia remek apa lett volna, sajnálja, hogy úgy halt meg, hogy nem tudta, gyermeke születik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik