Élet-Stílus

20 ezres borravalót fizetett a pincérnek a csapnivaló kiszolgálásért

A házaspár több mint egy órát várt a rendelt ételre, mégse volt szűkmarkú a lassú felszolgálóval.

100 dollár, azaz átszámítva 24 616 forint borravalót hagyott egy amerikai házaspár a minap egy étteremben, annak ellenére, hogy ott saját bevallásuk szerint is pocsék kiszolgálást kaptak. Nagylelkűségük bizonyítékát, a számlát és rajta a borravaló összegét, ebéd után feltöltötték a Facebookra, ahol – ahogy az ilyenkor lenni szokott – a kép vírusszerűen terjedni kezdett.


Képek forrása: Facebook 

A netezők többségét nem a borravaló összege, sokkal inkább a képhez mellékelt történet hatotta meg, ami szerint az iowai pár, Makenzie és Steven Schultz azért döntött a gigantikus borravaló mellett, mert egész egyszerűen megsajnálta a felszolgálót. „Mindkettőnknek vannak hasonló tapasztalatai, hiszen a megismerkedésünk idején mindketten pincérként dolgoztunk. Így pontosan tudjuk milyen ez, amikor az embernek egyszerre túl sok vendégre, asztalra és megrendelésre kell figyelnie és egyszerűen elveszik a részletekben.”

 

Mint később kiderült, a pincérnek aznap délután 12 asztalról és a bárról is gondoskodnia kellett, ezért volt a kiszolgálás értékelhetetlenül lassú. Ahogy az Makenziék beszámolójából kiderült, 20 percet kellett várniuk az italokra, negyvenet az előételre és egy órát a megrendelt ebédre. „A többi vendég magából kikelve üvöltözött a pincérrel, aki ennek ellenére is igyekezett kedves és udvarias lenni. Tudtuk, hogy aznap egy fillér borravalót nem kap majd, ezért leptük meg ezzel az összeggel” – írta a házaspár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik