Élet-Stílus

Párcserés szexszel hirdetik Isten igéjét

A fitneszversenyző pár nem lát ellentmondást a vallásosság, és szexpartnerek gyakori váltogatása között, sőt!

Egy magát istenfélőnek tartó floridai pár, Christy és Dean Parave unortodox módjon terjesztik Isten igéjét: swingelnek, vagyis a párcserés szex örömeinek hódolnak – írja a Christian Today.

A fitneszversenyző pár nyolc évvel ezelőtt az interneten ismerkedett meg, majd nem sokkal ezután kezdték el megosztani az ágyukat más párokkal is, miután egy barkácsboltban leszólították őket. Ma már rendszeresen ismerkednek, és fekszenek le más párokkal. Olyannyira, hogy egy internetes közösséget is alapítottak a hozzájuk hasonlóan kidolgozott testű, és szexuálisan nyitott, fitneszrajongó swingerek számára.

 Dean és Christy Parave (fotó: Facebook)

Bár sokan úgy gondolnák, hogy ez az életstílus összeegyeztethetetlen a vallásossággal, Christy és Dean úgy vélik, hogy kapcsolataik kiváló lehetőséget biztosítanak nekik Isten igéjének terjesztésére.

„Isten vezetett ezen az úton, és ez az életmódközösség az egyik legjobb módja, hogy az Ő üzenetét közvetítsük, hiszen úgy kerülhetsz a legközelebb valakihez, ha szeretkezel vele” – mondja Dean.

A férfi úgy gondolja, hogy egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy olyan emberekkel beszélgessen a hitről, akik nem igazán törődnek Jézussal.

„Olyan emberekhez kerülök igazán közel, akik nem szoktak templomba járni. Ha swingerek mind bűnösök, mi a legjobb módja annak, hogy ezt elmondjuk nekik? Az, ha csatlakozunk hozzájuk, nem igaz?” – fejtegeti Dean.

„Nem hiszem, hogy Isten haragudna ránk, azért ahogy élünk. Először persze nekem is voltak kétségeim, de minél inkább beleláttam a történetbe, annál több értelmet nyert„ – teszi hozzá Christy. „Dean és én egyetértésben választottuk a swinger életformát, így szó sincs megcsalásról, vagy paráznaságról” – mondja.

Dean szerint pedig: „Isten azért helyezte az embereket a földre, hogy szaporodjanak, és élvezzék egymást. Ha elmegyünk egy swinger találkozóra, és elérjük, hogy csak tíz ember elkezdjen gondolkodni Istenről, és a vallásról, akkor jó munkát végeztünk.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik