Élet-Stílus

Lámpát csináltatott a levágott lábából

Az eBay-n próbálta eladni a bizarr bútordarabot a holland férfi, de az oldal üzemeltetői letiltották.

Százezer euróért, vagyis több mint 31 millió forintért kínálta az eBay-n egy holland férfi azt a lámpát, amit amputált, majd formaldehidben tartósított lábából készítetett. Mivel az aukciós portál szabályzata kimondja, hogy tilos az emberi szervek és testrészek adás-vétele, a hirdetését hamar letiltották. Az 53 éves Leo Bonten most új piacot keres, hogy a bevételből orvosi költségeit finanszírozza, és létrehozzon egy amputált embereken segítő szervezetet – írja a NY Daily News.

 

Boten jobb lábát júniusban egy korábbi sebesülés elfertőződése miatt kellett levágni. Amikor orvosaival közölte, hogy az operáció után szeretné megtartani az amputált testrészt, ők tiltakoztak, mondván, a kórház felelőssége annak kezelése. Boten azonban nem hagyta magát, arra hivatkozott, hogy a lába a saját tulajdona, és ha más emberek hazavihetik a kivett vese, vagy epeköveiket, akkor neki is joga van megtartani az amputált végtagját.

 Leo Bonten (fotó: Facebook)

A kórház végül engedett, így a patológus, Dr. Frank van de Goot egy formaldehiddel töltött tartályban tartósította a lábat, amiből Willem Schaperkotter, dizájner készített világítótestet. Boten azt mondta, hogy ő maga is nagyon furán érezte magát amikor először látta a lámpát, de segített neki, hogy megbirkózzon a veszteséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik