Élet-Stílus

Mindenkit megölt az átkozott szék, aki csak ráült

Még 1702-ben egy halálra ítélt bűnöző átkozta meg, azóta pedig több száz áldozatot szedett.

„Aki innentől kezdve bele mer ülni ebbe a székbe, pusztoljon halálnak halálával.” A legenda szerint a brit Thomas Busby ezzel a mondattal hagyta hátra kedvenc kocsmája egyik székét, miután a kivégzése előtt elfogyasztotta rajta az utolsó vacsoráját.

Az átkozott szék ezután hosszú évszázadokig a thirski kocsmában maradt és várt áldozataira. Először a második világháború idején figyeltek fel „különleges képességére”: akkortájt a kocsmát javarészt a közeli légibázison állomásozó katonák látogatták, akiknek feltűnt, azok a társaik, akik a székben ültek, sose tértek vissza az ütközetekből.

1967-ben a Brit Légierő egyik pilótája ült a székben, majd néhány nappal később egy fának csapódott. Nem járt sokkal jobban az a kőműves sem, aki bár hallott az átokról, úgy döntött, próbára teszi a szerencséjét. Napokkal azután, hogy az átkozott székre ült, belezuhant egy gödörbe és szörnyethalt. Csakúgy, mint a kocsma egyik takarítónője, aki véletlenül huppant a székbe, mikor felmosás közben megbotlott. Őt nem sokkal később agytumor vitte el.


Ma már senki sem ülhet rá az átkozott bútordarabra
Kép forrása: Oddee 

A fekete lista pedig csak duzzadt tovább, mígnem a kocsma tulajdonosa úgy döntött, a pincébe száműzi az átkozott bútordarabot. Ám a szék még eldugva is képes volt áldozatot szedni egy szerencsétlen kifutófiú személyében. Árut szállított a pincébe, közben pedig néhány percre megpihent a széken. Rosszul tette: még aznap meghalt egy autóbalesetben.

A kocsma tulajdonosa végül 1972-ben vált meg végül a gyilkos ülőalkamatosságtól. A helyi múzeumnak adományozta, ahol jó magasan a falba szögelték, hogy még csak véletlenül se ülhessen rá senki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik