Élet-Stílus

Plüssrobbanás

koala (koala, napi cuki, )
koala (koala, napi cuki, )

A Taronga Zoo-ban csak úgy potyognak a koalabocsok mostanában - de szerencsére nem a fáról le.

Az ausztrál állatkertben baby boom van, legalábbis koaláéknál, ahol három pici is született az elmúlt 10 hónap folyamán. Az első körülük, egy lányka tavaly karácsonykor jött világra és – bár egy hónapnyi késéssel – de nemrégiben kimászott anyja erszényéből. Azóta azon dolgozik szorgalmasan, hogy behozza az elvesztett időt: próbálja felfedezni az őt körülvevő világot, sőt, már az első eukaliptuszleveleit is megkóstolta.

.

A gondozók szerint a pici lány egészséges és szépen fejlődik. Anyja, Ruby is egyre nyugodtabban veszi (a számára még új) anyaság lépcsőit. A bocsnak még nincs neve, de az állatkert tervezi, hogy hamarosan a közönséghez fordul majd ötletekért.

A Taronga egy másik koalája, River is első gyermekének érkezését ünnepli idén. Ez a bocs fiú, és a faj egyik kedvenc eukaliptusz fájának aboriginál nevét kapta. Bardin 10 hónapos, és korának megfelelően gyarapszik mind súlyban, mind önbizalomban – ő is előbújt már az erszény rejtekéből. A harmadik apróság nem más, mint az ő unokatestvére. Bai’yali anyja ugyanis Tilly, River nővére. Ez a lányka még egy ideig az erszény melegét élvezheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik