Élet-Stílus

Érzéstelenítés nélkül császározták a kismamát

Többször is jelezte orvosainak, hogy a beavatkozásból mindent érez, de hiába. Senki nem figyelt rá oda.

A 21 éves német édesanya, Lara T. hosszas tépelődést követően most a bíróságon keresi az igazát azután, hogy első gyermeke születése orvosi hibák sorozata miatt rémálommá vált. Aznap arra készült, hogy néhány óra alatt, természetes úton hozza világra kislányát, csakhogy a dolgok korántsem a tervei szerint alakultak. Több órás, eredménytelen vajúdás után ugyanis, az orvosok a császármetszés mellett döntöttek, csakhogy a beavatkozáshoz nem érzéstelenítették megfelelően a kismamát – számolt be a német Westdeutsche Rundfunk.

“Nyugodjon meg, nem fog fájni”

Lara elmondása szerint torkaszakadtából üvöltött a fájdalomtól, az orvosok ennek ellenére sem figyeltek rá oda. „Ebbe belehalok! Meg fognak ölni” – ezt kiabáltam, de senki még csak válaszra sem méltatott” – panaszolja a fiatal nő, majd hozzátette, orvosa csak a műtőbe menet értesítette róla, hogy a császármetszéshez nem altatják majd. „Megijedtem, amikor az orvos közölte, helyi érzéstelenítéssel végzik a császármetszést, ezért rákérdeztem, mennyire fog majd fájni a dolog. Biztosítottak róla, hogy semmit se fogok érezni.”

Nem így lett. Lara ügyvédje, Sabrina Diehl szerint páciense az eljárás során érezte a vágás, és az izmok szakadásának fájdalmát, és azt is, ahogy az orvosok kiemelik méhéből gyermekét. Az ügyvéd botrányosnak nevezte a történteket és magától értetődőnek ügyfele reakcióját, aki a horror szülés miatt most 25 ezer euró kártérítést követel a császármetszést végző kórháztól.


Kép forrása: WDR 

„Mi mást tehetünk azon kívül, hogy bocsánatot kérünk?”

Lara a császármetszés után azonnal számonkérte orvosát az eljárás miatt. „Azt mondta nekem, hogy hibát követtek el velem, amikor az altatás helyett a helyi érzéstelenítés mellett döntöttek. Azt is mondta, hogy szégyelli magát, amiért rosszul mérte fel a helyzetet, majd bocsánatot kért” – idézte fel a beszélgetést a nő.

Az üggyel kapcsolatban egyébként kedden megszólalt az coesfeldi St. Vincenz kórház fenntartója is, aki visszautasította Lara és ügyvédje vádait. Közleményükből kiderült, az ügyben alapos belső vizsgálatot folytattak le, melynek végén kiderült, a kórház szerint az orvosok nem hibáztak a császármetszés során.

„A tapasztalataink szerint a szülés, és különösen a császármetszés különféleképpen viseli meg a pácienseinket. Van, akik ebben a felfokozott állapotban sokkal érzékenyebbek, és az eljárást kellemetlennek, hovatovább fájdalmasnak élik meg azt, a leggondosabb orvosi eljárás ellenére is” – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik