Élet-Stílus

Szendvics miatt halhatott meg a négyéves

A kislány egyik osztálytársa is kórházban van. Az orvosok szerint E.colival fertőzött húst ehettek.

Hiába rohantak már az első tünetek jelentkezésekor kórházba vele szülei, a kis Serena Profitt életén már se ez, se a lelkiismeretes orvosi kezelés nem tudott segíteni: hétfőn délelőtt egy agyvérzést követően orvosai agyhalottnak nyilvánították, szülei pedig még aznap délután lekapcsoltatták őt az életben tartó gépekről.

A mindössze négyéves amerikai kislány szeptember elsején, az amerikai „munka ünnepén” lett rosszul azután, hogy ötéves társával, a washingtoni Brad Suttonnal együtt pulykásszendvicset evett. Az orvosok szerint a szendvicsben lévő hús E.coli baktériummal volt szennyezett, amitől mindkét gyerek már aznap este rosszul lett.


Kép forrása: Thinkstock 

„Először csak hasfájásra panaszkodott, aztán váratlanul felszökött a láza és véres hasmenése lett. Ekkor vittük őt kórházba” – emlékeztek vissza a kislány szülei. Azonban hiába kapott Serena azonnal kezelést, a fertőzés teljesen elhatalmasodott rajta, a veséi leálltak. Néhány nappal később úgy tűnt, javul a kicsi állapota, de hétfőn agyvérzést kapott, és orvosai már nem tudtak rajta segíteni. A halála után elvégzett vizsgálatok bizonyították, hogy a kislány E.coli fertőzés miatt kialakult hemolitikus urémiás szindrómában halt meg.

A kislány legjobb barátja, az ötéves Brad is kórházban fekszik. A kisfiú szülei szerint, noha Brad veséje is leállt, csakúgy, mint Serenáért, a kisfiú leletei az elmúlt napokban egyre jobbak lettek, orvosai is egyre bizakodóbbak. Családja minden egyes pillanatban ott van mellette, és reménykednek, hogy Bran túlélheti a fertőzést: „Abban bízom, hogy Bradnek sikerül. Hogy agysérülés, stroke vagy rohamok nélkül átvészeli a betegséget és hazamehetünk végre” – mondta a KCPQ-TV riporterének a kisfiú édesanyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik