Élet-Stílus

Szándékosan fertőzte meg HIV-vel barátnőjét

A 45 éves férfi pontosan tudta, hogy beteg, amikor összejött a háromgyerekes asszonnyal.

„Tönkretette az életemet, és ezen már az sem változtathat, hogy börtönbe megy miatta” – fakadt ki a 442 éves Kara Wilkinson a Mirror című brit lap újságírójának. A háromgyerekes anya hozzátette, azért fordult a nyilvánossághoz most, hogy kiderült exbarátját rács mögé csukják, hogy felhívja a figyelmet az elővigyázatosság és a védekezés fontosságára.

„Bíztam Alanben. Azt hittem, hogy szeret engem, de ha így lett volna, már a megismerkedésünkkor kutya kötelessége lett volna tudatnia velem, hogy HIV-fertőzött” – mondja Kara, aki állítása szerint 18 hónappal első találkozásuk után vette észre magán az első tüneteket. „Alannel akkor már régóta együtt éltünk, és épp egy közös nyaraláson voltunk, amikor egyik reggel szédülni és émelyegni kezdtem, alig bírtam lábra állni.”


Kép forrása: mirror.co.uk 

Kara a hazaérkezésük után rögtön orvoshoz ment, aki miután végighallgatta a nő panaszait, HIV-tesztet javasolt. „Azt hittem hülyéskedik. Mondtam is neki, hogy kizárt dolognak tartom, hogy ez legyen a bajom.” Kara ennek ellenére elment a vizsgálatra, majd hazaérve barátjával is közölte az orvosi diagnózist. „Először azt mondta, az orvos nem tudja mit beszél, de másnap reggel leültetett és közölte velem, neki is ilyen panaszai voltak az elején.”

Alan és Kara veszekedni kezdtek, mire kiderült, a férfi szándékosan fertőzte meg az asszonyt, aki erre kidobta őt a lakásból és pert indított ellene. „Hiába sikerült rács mögé juttatnom, az egészségemet attól nem kapom vissza. Mióta kiderült, hogy beteg vagyok, maroknyi gyógyszert szedek, négyszer volt szívrohamom és egyszer komoly tüdőgyulladásom. A háziorvosom azt mondja, ezen nincs mit csodálkozni, a vírus fogékonyabbá tesz a fertőzésekre és a szívbetegségre is.” Kara az interjúban azt is elmondta, a diagnózis óta eltelt egy évben úgy érzi, külseje éveket öregedett: a bőre megereszkedett, a haja kihullott. „Kitiltottam az összes tükröt a lakásból, mert képtelen vagyok elviselni a tükörképemet. És nem csak a külsőm változása bánt, de a lelkiismeret is, mert hagytam, hogy ez történjen velem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik