Élet-Stílus

Már születésük előtt kitolhatunk gyerekeinkkel

Ha a férfiak dohányoznak, annak a veszélynek teszik ki gyermekeiket, hogy sokkal nagyobb hajlamuk lesz az asztmára, állítja egy Münchenben bemutatott új tanulmány.

Kutatók több mint 13 ezer férfi és nő dohányzási szokásait vizsgálták, majd az eredményeket összevetették azzal, hogy gyermekeiknek van-e asztmája, milyen súlyos és milyen gyakran jelentkeznek a rohamok.

Az eredmények azt mutatják: sokkal esélyesebb az asztma azon gyermekek esetében, akiknek az apja dohányos volt a fogantatás pillanata előtt. Magasabb az asztma esélye, ha az apa már tizenöt éves kora előtt dohányzott, a kockázat esélye pedig annál magasabb volt, minél többet dohányzott az apa. Ezzel szemben érdekes módon nem volt kapcsolat a gyermek asztmájának kockázata és anyjának terhesség előtti dohányzási mintázata között.


Kép forrása: Thinkstock 

Fontos azonban kijelenteni: míg a vizsgálat eredményei kapcsolatot mutatnak egy férfi dohányzási szokásai és gyermekében kialakuló asztma kockázati tényezője között, ez nem jelenti azt, hogy effective ok-okozati összefüggésről lenne szó, állítja a tanulmány, amelyet szeptember elején prezentáltak Münchenben az European Respiratory Society légzőrendszeri egészségi társaság gyűlésén. A kutatás eredményeit még nem publikálták tudományos folyóiratban, így azt érdemes még csak előzetes vizsgálatnak tartani.

Kíváncsi a folytatásra? Olvassa el a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik