Élet-Stílus

Ilyen lehet egy darabka mennyország

Bár első látásra nem így tűnik, a lélegzetelállító „fehér templomot" emberkéz alkotta.

Azon szerencsések közül, akik teljes életnagyságban láthatták, sokan úgy vélik, a Wat Rong Khun, vagy közismertebb nevén a thaiföldi „fehér templom” isteni beavatkozás műve. Pedig nem az. Nagyon is emberi, egy buddhista tervező, Chalermchai Kositpipat műve, aki 1997-ben fejezte be az utolsó simításokat a terveken.

 

A fehér templom azóta elkészült, és turisták ezreit vonzza évente, ami a templom formabontó külseje és színe miatt egyáltalán nem is csoda. Idén májusban azonban rövid ideig úgy tűnt, a rendkívüli építmény eltűnik a föld színéről, miután súlyosan megrongálta egy Thaiföldön pusztító erős földrengés.


Képek forrása: Wikipédia 

Noha a földmozgás következtében javarészt az épület külső része sérült, a szakemberek sokáig azt hitték, a belső szerkezet is megrongálódott. Május 6-án az épület tervezője, Chalermchai is szemügyre vette, majd közölte, a hatóságoktól azt kéri majd, dózerolják el az életveszélyessé vált épületet. Azt is hozzátette, nem fogja újraépíttetni a templomot.

 

Még mielőtt ez megtörtént volna, a Wat Rong Khunt még egyszer átvizsgálták. Ekkor derült ki, hogy a legtöbb kár az épület külső részén esett, így nem sokkal később megkezdődhetett a felújítás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik