Élet-Stílus

Vérátömlesztéssel gyógyítható az Alzheimer-kór?

Fiatal, életerős emberek vérplazmájával fordítanák vissza az alzheimeres betegek agyában bekövetkezett károsodásokat.

A kísérletben harminc év alatti, egészséges fiatalok, illetve közepesen súlyos Alzheimer-kórban szenvedő önkéntesek vesznek részt.

Az idősebb,beteg emberek transzfúzióval történő megfiatalítása nem újkeletű elképzelés, már az 1950-es évektől próbálják megtalálni ennek a módját. Állatkísérletek során sikerült “újraéleszteni” öreg egerek máj-, illetve csontőssejtjeit, és a szív állapotának romlását is meg tudták állítani.

2012-ben dr. Amy Wagersat, a Harvard University kutatója felfedezte, hogy egy vérplazmában található protein, a GDF11 , a felelős a megfiatalító hatásért. Ennek a proteinnek a termelődése idővel lecsökken a szervezetben. Amikor egerekbe 30 napon keresztül GDF11-et injekcióztak, a szívük (mely a magas életkor miatt megnagyobbodott) mérete normálisra változott, az agyukban pedig nőtt a vérerek és az őssejtek száma, ez pedig javította az agyi funkciókat. 


Kép forrása: Thinkstock

Az októberi kísérletsorozat vezetője, dr. Tony Wyss-Coray szerint a GDF11 lehet a kulcs az agy megfiatalításáért, és bizonyos betegségek gyógymódja is ebben a proteinben rejlik. “Az emberi vér jótékony hatással van minden szervre, amit eddig vizsgálunk. Azt reméljük, hogy szinte azonnali javulást látunk majd a kognitív funkciókban a vérátömlesztés után” – mondta. “Lehetséges, hogy az eredmények átmenetiek lesznek, de ez akkor is bizonyíték lesz arra, hogy az elmélet működik.”

Még többre kíváncsi? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik