Élet-Stílus

Elfelejtették közölni vele, hogy beteg – meghalt

Bocsánatkérésre köteleztek egy új-zélandi orvost, aki egyszerűen elfelejtette közölni betegével, hogy rákos.

A fiatal új-zélandi nőt ezután már hiába kezelték megfelelő, agresszív terápiával, öt évnyi küzdelem után idén tavasszal meghalt. Kétségbeesett családja úgy döntött, a bíróságon keresi az igazát a gondatlan háziorvossal szemben, aki szerintük egy teljesen éven át félrekezelte szerettüket.

A neve elhallgatását kérő család azt állítja, szerettük 2009-ben, szűnni nem akaró vállfájdalmak miatt kereste fel a szóban forgó háziorvost, azután, hogy évekkel korábban, 2003-ban egyszer már legyőzte a mellrákot. Az orvos állítása szerint tudott a nő korábbi betegségéről, ezért óvatosságból röntgenvizsgálatra küldte. A radiológus specialista a felvételek láttán tájékoztatta a nő orvosát arról, hogy a vizsgált területen ínszakadást lát, ami a kórelőzmény miatt akár áttétre, vagy a rákos léziók terjedésére utalhat.

Az orvos azonban ezt nem, csak az ínszakadás tényét osztotta meg betegével, amit később szteroid injekcióval kezelt. A nő tünetei nem javultak, ezért a következő egy évben többször is visszament orvosához, hiába. Csak 2010-ben diagnosztizálták az ekkor már előrehaladott betegségét, miután orvost váltott. Négy évvel később meghalt.

A nő halála ügyében indult vizsgálat során az orvos elárulta, teljesen megfeledkezett arról, amit a radiológus mondott neki a kiújult rákról, ezért is nem tájékoztatta a betegét. Végül a bíróság úgy döntött, a feledékeny orvost, aki képtelen elolvasni a saját jegyzeteit és feltenni a helyes kérdéseket betegeinek, nyilvános bocsánatkérésre kötelezik, valamint felülvizsgálják engedélye érvényességét is.

Ön tud félrekezelésről a környezetében?

Szinte mindenki hallott már ilyenről – és ez ma Magyarországon műhibának számít.

Árulkodó és sokatmondó, hogy ma Magyarországon nincs hivatalos statisztikai adat az orvosi műhibák számáról (mígnem Amerikában a hatodik leggyakoribb haláleset a “megelőzhető orvoslási hiba” néven futó műhiba).

A D. A. S. JogSzerviz adatai alapján itthon a leggyakoribb műhibatípusok:
-téves gyógyszer alkalmazása -diagnosztikai hiba (majd félrekezelés)
-felügyelet elmaradása
-késedelmes ellátás (tulajdonképpen a túl hosszú várólisták is ide tartoznak!)
-műtéttechnikai hiba (betegben felejtett olló, kesztyű, kendő és társai)

A leggyakoribb műhibák a D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a téves gyógyszer alkalmazása, amikor nem a betegnek rendelték gyógyszer vagy az adagolást túllépik, a diagnosztikai hiba, a tünetek téves értelmezése, és emiatt a betegség félrekezelése, továbbá a felügyelet elmaradása -az indokolt felügyelet elmaradása, ha emiatt egészségromlás áll fenn.

A leggyakoribb műhibák körébe tartozik még a késedelmes ellátás, amikor a beteg állapotára tekintettel hamarabb kellett volna a szükséges ellátást megkapnia, a műtéttechnikai hiba – olyan felróható hiba a műtét során, amely a beteg egészségromlását idézte elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik