Élet-Stílus

Egyszerre műtötték meg az idős házaspárt

Közel 75 éve minden létező dolgot együtt csinálnak, ami alól még egy életmentő szívműtét sem lehetett kivétel.

A 96 éves clevelandi férfi, Raymond és imádott felesége, a 93 éves Maizie Huggins az elmúlt héten valami olyasmit tett, amit előttük csak kevesen: egyszerre feküdtek a kés alá, hogy egy olyan életmentő szívműtéten essenek át, amire hosszú évek óta várnak.

Az idős házaspárnál orvosaik több mint tíz évvel ezelőtt ugyanazt a betegséget, szívkoszorúér-elzáródást állapították meg. Noha az azóta eltelt időben többféle módszerrel kezelték őket, semmi sem bizonyult elég hatékonynak. „Végül közölték velünk, hogy jelen állapotukban legfeljebb hónapjaik lehetnek hátra” – nyilatkozta a Fox8 amerikai csatornának a házaspár fia, Roger könnyek között.


Kép forrása: aol.com 

„Szerencsénk volt. A közelmúltban ugyanis elérhetővé vált számunkra egy újfajta érsebészeti módszer, mely garantálta, hogy egyszerűen és gyorsan helyrehozza az elzáródott eret” – tette hozzá. Raymond és Maizie végül hosszas rábeszélés után vállalkozott a műtétre, ám azt előre kikötötték, a sebészek csak együtt, közös műtőben végezhetik rajtuk az eljárást. „74 évig szinte minden létező dolgot együtt csináltak, nem csoda, hogy egy ilyen fontos pillanatban sem akartak elválni” – mondta a fiuk.

A műtét szerencsére jól sikerült, és alig néhány órányi lábadozás után már haza is engedték a házaspárt. A Fox 8 riporterének elmondták, hosszú és boldog házasságuk titka a rengeteg ölelés és persze a szűnni nem akaró féltés és szeretet, amit egymás iránt éreznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik