Élet-Stílus

„B*ssza meg a rák!” – sokkoló képpel kampányol a halálos beteg fiatal

A 23 éves, leukémiás lány így akarja felhívni a figyelmet a segítségre váró sorstársaira.

„Ha az összezúzott arcom láttán, csak egy ember elgondolkodik azon, hogy csontvelődonor legyen már nem éltem hiába” – nyilatkozta a Birmingham Mail című brit lapnak a 23 éves Kathryn Cartwright. A fiatal lány hét éve tudta meg, hogy leukémiában szenved: azóta túl van három csontvelő-átültetésen és egy májtranszplantáción. Jelenleg újabb műtétre vár, ám azt egyre romló egészségi állapota miatt nem javasolják az orvosai.


Kép forrása: teenagecancertrust.org 

„Olyan ez, mint a 22-es csapdája” – mondta szomorúan, majd hozzátette, a tüdőspecialista, akihez jár, azért nem javasolta az újabb májátültetést, mert véleménye szerint a lány szervezete nem bírná ki a beavatkozást. „A májátültetést nem kaphatom meg a tüdőm romló állapota miatt. Csakhogy a tüdőm állapota korántsem olyan rossz, hogy emiatt felkerülnék a transzplantációs listára” – panaszolja a lány.

Kiesett a székéből

Kathryn az interjúban elmondta, a sokkoló kampányfotót, amivel a leukémiásokra, és a csontvelő-átültetésre váró betegekre szeretné felhívni a figyelmet, azután készítette, hogy kiesett a tolószékéből. „Hiába igyekeztem tompítani az ütést, nem sikerült. Egyenesen az arcomra estem a bejárati ajtó előtt. Tudtam, hogy azonnal be kell jutnom a lakásba, jegelni a zúzódást, különben csúnyán feldagad. Így is tettem, de – ahogy az a képen is látszik – elkéstem.”


Kép forrása: Twitter 

„Néhány nappal később már rá sem ismertem magamra a tükörben” – tette hozzá a lány, aki ennek ellenére sem tört le. Úgy döntött, saját arcából csinál figyelemfelkető fotót: miután szemceruzával felírta arcára “B*ssza meg a rák!”, fényképezett. „Tudom, hogy a külsőmön nem ez látszik, de bizton állíthatom, hogy a betegség még nem győzött le. Sőt! Noha az orvosaim csak húsz százalék esélyt adnak a gyógyulásomra, igyekszek teljes életet élni. Ha belehalok sem hagyom, hogy az életemet tönkretegye a betegség.”

Megünnepli a diagnózis napját

Noha az ismerősei, de még a családtagjai is furcsállják, Kathryn hét éve mindig megünnepli a napot, amikor megtudta, súlyos beteg. „Az lehet, hogy sosem gyógyulok már fel ebből a betegségből, de általa fantasztikus embereket ismertem meg, és csodás dolgokat élhettem át, amiért mindig hálás leszek.”

Az ünnepség egyébként évek óta ugyanúgy zajlik: Kathryn a reggelt amerikai palacsintával indítja, majd együtt ebédel 57 éves édesanyjával, hogy a napot végül egy nagy családi vacsorával zárja, ahol jelen van többek között 60 éves édesapja is.

„Tavaly azt gondoltam nem érem meg a hetedik évfordulót. És igen, az elmúlt évem nagyon kemény volt, ennek ellenére valamiért biztos vagyok abban, hogy a nyolcadik évforduló minden további nélkül menni fog még.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik