Élet-Stílus

Cirkuszban született négy fehér oroszlán

A kicsik - egy nőstény és három hím - jól vannak - jelentette be magdeburgi vendégjátéka idején a német Krone társulat. Az állatvédők tiltakoznak a cirkuszi tenyésztés ellen.

A német Bild napilap pénteki számában olvasható, hogy szerda este, az előadás alatt az anyaoroszlán a színfalak mögé bújt, mert vajúdni kezdett. Martin Lacey idomár ezért a műsor nagy fináléján nem lehetett már ott. A négy fehér kölyök végül csütörtök reggel jött a világra.

Fotók: Europress Fotóügynökség

A cirkusz adatai szerint kevés fehér oroszlán létezik a világon, ezek védettek. A szülők, a hétéves Princess és a 12 éves King Tonga szintén fehérek. A kicsik egyelőre nem kaptak nevet. Az állatok nem albínók, bundájuk színe egy génvariáció számlájára írható.

A német állatvédők szövetsége kritizálta a cirkuszt. “A természetben igen ritkán jönnek a világra fehér oroszlánok, a cirkuszokban viszont tudatosan tenyésztik őket, gyakran rokonokat pároztatnak egymással, hogy ezzel is vonzzák a közönséget” – írták pénteki közleményükben.

 

A Krone cirkuszban élő párnak 2012-ben már születtek kölykei: egy konstanzi vendégjáték alatt hat kisoroszlán jött világra. Az állatvédők akkoriban is tiltakoztak, hogy az utazó cirkusz vemhes oroszlánt cipel magával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik