Élet-Stílus

Barátnője szül a lánybúcsúján lebénult nőnek

Négy évvel azután, hogy egy szerencsétlen baleset miatt mellkastól lefelé lebénult, anya lehet a 28 éves lány.

„Azoknak, akik azt gondolják, egy mozgássérült ember nem lehet elég jó szülője egy kisbabának, egyetlenegy dolgot üzennék: alábecsülik a képességeinket” – mondta a 28 éves Rachelle Friedman, aki azután lett világszerte ismerte, hogy egy szerencsétlen baleset miatt lebénult a saját lánybúcsúján.

Az Észak-Karolinában élő, 28 éves Rachel a napokban, a Facebookon jelentette be, hogy éveken át tartó hiábavaló és reménytelen várakozás után, végre anya lesz. Egy egyetemi csoporttársa ugyanis vállalta, hogy béranyaként, ingyen kihordja Rachel várva-várt gyermekét, miután a fiatal nő az általa szedett gyógyszerek miatt erre nem lenne képes.

Rossz véget ért a poénkodás…

Rachel élete 2010-ben vett gyökeres fordulatot, a lánybúcsúján, azután, hogy barátnőivel úgy döntött, úszik egyet a szálloda medencéjében. Miután megérkeztek a medence partjára, az egyik barátnő viccből hatalmasat lökött a menyasszonyon, aki elvesztette egyensúlyát, és a vízbe zuhant. Olyan szerencsétlenül esett, hogy több nyakcsigolyája is megsérült, mellkastól lefelé pedig lebénult.


Képek forrása: Facebook 

Hónapokba telt, mire elfogadta a vele történteket, és újabb hónapokba, mire kemény munkával elérte, hogy a karja, a keze és az ujjai újra tökéletesen mozogjanak. Nem sokkal később már könyvet írt a történtekről, a lelkében kavargó zűrzavarról és arról, minek köszönheti, hogy visszanyerte élni akarását.

Titkolja, ki lökte meg

A baleset óta Rachel minden ismerőse, barátja és rokona egyetlen dologra kíváncsi: arra ki lökte meg őt azon a balszerencsés estén. Csakhogy Rachel hallgat. Még a könyvében sem árulta el a barátnőjét. „Nem akarom, hogy vadásszanak rá, hogy szenvedjen. Csak azt szeretném, ha békén hagynák őt” – nyilatkozta korábban a xoJane.com oldalnak, majd hozzátette, a lánnyal, aki egyébként komoly szerepet vállalt abban, hogy anya lehessen, továbbra is legjobb barátok.

Béranya szüli meg gyermekét

Rachel augusztus 13-án osztotta meg ismerőseivel, és persze az egész világgal a hírt, hogy férjével Chrisszel gyermeket várnak. „Április 19-én születik. El se tudjuk mondani mennyire boldogok vagyunk” – írta, majd elárulta, egy egyetemi barátnője, Laurel Humes vállalta, hogy ingyen kihordja gyermeküket.


Rachel párjával (jobbra) és a béranyaságot vállaló barátnőjével (balra)  

“Alig várom, hogy lássam az arcukat, amikor először kézbe fogják majd a gyermeküket” – mondta Laurel a hír kapcsán, majd elárulta, azután döntött a béranyaság mellett, hogy egykori egyetemi évfolyamtársa gyermeket szeretne. “A férjem többször volt már spermadonor, szóval a családunkban egyáltalán nem ritka, hogy segítünk másoknak. Nem volt kérdés, hogy segíteni fogok Rachelnek” – tette még hozzá Laurel. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik