Élet-Stílus

Négy gyermeket szült alig kilenc hónap alatt

A 29 éves anya első gyermeke mindössze nyolc hetes volt, amikor kiderült: hármas ikreket vár.

„Sokáig azt hittem, sosem lesz saját gyermekem” – mondja ma már mosolyogva a 29 éves brit anyuka, Sarah Ward, majd minden átmenet nélkül sorolni kezdi a napi teendőit, ami a négy gyermeke mellett vár rá. „Napjában 175-ször cserélek pelenkát, és 80-szor töltöm meg a cumikat, és ez még nem minden. Annyi teendőm van a gyerekek körül, hogy néha úgy érzem, mintha egy bölcsődét vezetnék” – teszi hozzá.

Sarah megszokott élete azután állt a feje tetejére, hogy megtudta, várandós. „Hosszú ideig, évekig próbálkoztunk a férjemmel, de sajnos eredmény nélkül. Emlékszem, már megvolt az időpontom a meddőségi tanácsadóhoz, amikor kiderült, mégis sikerült teherbe esnem.” Az asszony és párja, Ben úszott a boldogságban, különösen azután, hogy a problémamentes várandósság után megszületett a fiuk, Freddie.


Képek forrása: Jeremy Durkin

„Bennel korábban már beszéltünk róla, hogy minél hamarabb szeretnénk majd testvért Freddienek, hogy ne legyen túl nagy a korkülönbség, arra azonban egyikünk se számított, hogy ez ilyen gyorsan összejön” – mesélte az asszony, aki elárulta, mivel első gyermekük hosszú idő után fogant meg, azt gondolta, a második gyermekre is sokat kell majd várnia. „De nem így lett. Freddie még csak nyolchetes volt, amikor a nőgyógyászom közölte velem, hogy ismét várandós vagyok. Úgy számolta, hogy a szülés utáni első héten eshettem teherbe.”

Sarah a Daily Mail című brit lapnak elárulta, az első gondolata az volt, nem fog bírni két gyerekkel, ám az orvosa csak ezután mondta el neki, hogy hármas ikreket vár. „Kis híján leestem az ágyról, amikor meghallottam a hírt. Erre biztosan nem voltunk felkészülve” – mondta. „Az orvosom azt mondta, kockázatos kihordanom mind a három babát, és azt javasolta, hogy az egyik gyereket vetessem el, hogy nagyobb esélye maradjon a másik kettőnek. Csakhogy én hallani sem akartam a dologról. Azt szerettem volna, ha mind a hárman világra jönnek.”
Stanley, Reggie és a kislány, Daisy végül a terhesség 33. hetében, császármetszéssel jött a világra. Mindhárman tökéletesen egészségesek, és már haza is engedték őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik