Élet-Stílus

Kis híján megölte a fájdalomcsillapító a kétéves kislányt

A kicsi tíz napig feküdt az intenzíven. Orvosai szerint igazi csoda, hogy egyáltalán túlélte a súlyos allergiás rohamot.

A kétéves Macey Marsh egy hónappal ezelőtt azért került életveszélyes állapotba, és lebegett napokig élet és halál között, mert szülei – orvosi utasításra – fájdalomcsillapítót adtak neki. Abból is egy olyan fajtát, amit kifejezetten gyermekek számára készítettek. Macey 37 éves édesapja, Matt a Mirror című brit lap kérdésére elmondta, még az ellenségének sem kívánja azokat a borzalmakat, amiken a feleségével az elmúlt egy hónapban keresztül kellett menniük.

„A tudat, hogy akár el is veszíthetjük Maceyt sokkolt bennünket” – mondta az apa, majd hozzátette, kálváriájuk körülbelül másfél hónapja kezdődhetett, amikor kislányuk egyik reggel váratlanul kiütésekkel és bedagadt szemekkel ébredt. „Mivel panaszkodott is rá, hogy nem érzi jól magát, orvoshoz vittük, aki, miután megvizsgálta a gyereket azt mondta, Maceynek nincs komoly baja.” Az orvos fájdalomcsillapítót írt fel, majd közölte a szülőkkel, hogy elalvás előtt adják be neki, attól reggelre jobban lesz.


Kép forrása: mirror.co.uk 

Csakhogy Matt elmondása szerint Macey másnapra nem hogy nem lett jobban, de az állapota még romlott is. „Képtelen volt kinyitni a szemét, a testét pedig fájdalmas, folyadékkal teli hólyagok lepték el.” A szülőket a dél-londoni St. George kórházba küldték, ahol az orvosok először azt gondolták, Maceynek súlyos, fertőző betegsége van.

Jóval később, az alapos vizsgálatok után derült ki, hogy Stevens-Johnson szindrómában szenved, egy ritka betegségben, melynek hatására a szervezet szokatlanul hevesen reagál a gyógyszerekre és a vírusokra is. A szindróma 50 ezer emberből mindössze egyet érint. „Az orvosok nem kecsegtettek minket túl sok jóval: azt mondták, csoda lesz, ha a lányunk túléli a rohamot, de még ha így is lesz, elveszítheti a látását.”

„Napokon keresztül feküdt az intenzív osztályon: képtelen volt kinyitni a szemét, a testét pedig sokáig kiütések fedték. Már kezdtük feladni a reményt, amikor a kilencedik napon megtörtént a csoda, és Macey kinyitotta a szemét. Szavakkal képtelenség leírni, mit éreztem akkor” – mondta a lapnak a stewardessként dolgozó édesanya, Sarah, aki azt is elmondta, lányának még hosszú évekig látásvizsgálatra kell majd járnia, hogy megbizonyosodhassanak, nem szenvedett tartós károsodásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik