Élet-Stílus

Keresik Brazília legkerekebb fenekét

A legszebb hátsó fertály 22 ezer dollárt, vagyis átszámolva több mint 5 millió forintot hoz majd gazdájának a konyhára.

Alig egy hónappal azután, hogy megrendezték a 2014-es futball világbajnokságot, újabb nagy dobásra készülnek a brazilok: a 2014-es Miss Butt Brazil szépségversennyel, ahol az ország legszebb=legkerekebb fenekét keresik.

Idén 27 szépség száll majd versenybe a 22 ezer dolláros, átszámolva kicsit több mint ötmillió forintos fődíjért, és persze a világhírért, ami a győzelemmel jár. Miért pont 27? Mert Brazíliában pontosan ennyi állam van, a kiválasztott lányok pedig minden államot képviselnek majd a versenyen.


Kép forrása: New York Daily News 

Egyelőre még csak az internetes szavazás zajlik: ehhez pedig épp a napokban hozták nyilvánosságra a versenyzők egész alakos képeit. A döntőbe az első kör után 15 lány kerül. Közülük kerül majd ki az, aki megörökli majd a 2013-as győztes, Carine Felizardo koronáját. A hölgy képeit elnézegetve azt már most kijelenthetjük, nem lesz könnyű dolga az utódnak.

Carine Felizardo koronájáért megy a verseny 

Kíváncsi a lányok fotóira, kattintson ide a folytatásért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik