Élet-Stílus

Borbárt nyitnak egy francia kórházban

A tartósan betegek hosszú kezelését szeretnék kellemessé tenni. A páciensek akár a barátaikat is meghívhatják egy pohár italra.

Visszahozni az emberséget a gyógyításba, a lehető legkellemesebbé tenni a kórházi tartózkodást a hosszan kórházban fekvők számára. Ezeket a célokat próbálja megvalósítani egy kórház Franciaországban azzal, hogy borbárt nyit a hosszan lábadozó betegek számára.

A Clermont-Ferrand Egyetemi Kórház pácienseinek szeptembertől lesz lehetőségük arra, hogy meghívják, a családtagjaikat, és a barátaikat, hogy egy pohár bor mellett kellemesen elbeszélgessenek.

„Ez lesz az első ilyen bár az országban, azért hozzuk létre, hogy egy kicsit felvidítsuk a betegeinket, és megkönnyítsük számukra a kórházi létezést” – nyilatkozta a Daily Mail-nek, Virgine Guastella, a kórház vezetője. „A betegeknek, és a családjaiknak is jót fog tenni, hogy a szigorú kórházi környezettől eltérő, sokkal természetesebb körülmények között is találkozhatnak.”

A kórház személyzete külön képzést kap majd, hogy el tudják majd látni a bár körüli munkát, ahol a bor mellett sört, whiskyt, és pezsgőt is tartanak majd. Ha az első kórházi beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, több francia gyógyászati intézményben is bevezetik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik