Élet-Stílus

Két évvel arcátültetése után címlapsztár lett

A brit GQ magazin azért kérte fel a 39 éves Richard Lee Norrist, hogy történetével inspirálja az embereket.

Azután, hogy 22 évesen egy buta baleset miatt gyakorlatilag az egész arcát elvesztette, Richard Norris önkéntes száműzetésbe vonult: tizenhét éven keresztül bujkált az emberek, a csodálkozó pillantások és persze saját lelkiismerete elől, hogy most egy nem várt lehetőségnek köszönhetően ismét emelt fővel álljon az ismerősei és egy egész világ elé.

A férfi nevét egyébként még 2012-ben ismerte meg a világ, azután, hogy vállalkozott arra, hogy egy maratoni műtét során teljesen új arcot kapjon. Norrisnak ötven százalék esélye volt arra, hogy már a műtőasztalon meghal, ő ennek ellenére igent mondott a beavatkozásra, mert képtelen volt elviselni azt az arcot, ami akkor már tizenöt éve minden nap szembejött vele a tükörben.


Kép forrása: Europress 

A baleset, ami egy pillanat alatt tönkretette a 22 éves Norris életét egy átmulatott éjszaka után hazaérve történt. A fiatal férfi ittas volt, ezért szólalkozott édesanyjával, és ezért tartotta jó ötletnek, ha azzal fenyegeti meg az asszonyt, hogy agyonlövi magát. Arra se ő, se édesanyja nem számított, hogy a pisztoly, amit a kezébe vett csőre van töltve… Nem sokkal később a fegyver elsült, és a felismerhetetlenségig összeroncsolta Norris arcát.

A fiatal férfinak szerencséje volt, hogy egyáltalán túlélte a lövést, melynek következtében elvesztette az összes fogát, az orrát, az alsó és felső állkapcsának jelentős részét, sőt még a nyelve nagyobb darabját is. Noha az orvosok mindent megtettek azért, hogy helyreállítsák az okozott kárt, egy ponton túl már képtelenek voltak helyreállító műtétekkel pótolni Norris hiányzó testrészeit. Nem maradt más megoldás, csak az átültetés.

A baleset és a teljes arcátültetés között eltelt 15 évben Norris remete életet élt: képtelen volt elviselni az emberek csodálkozó tekintetét, ezért csak éjszaka, símaszkban ment vásárolni. Egyáltalán nem járt sehova, súlyos depresszióba esett. Végül a marylandi orvosi központ sebésze, dr. Eduardo Rodriguez vállalkozott rá, hogy egy 36 órás, maratoni műtét során a férfi teljes arcát átülteti. Az átültetéshez szükséges szerveket Norris egy 21 éves donortól kapta, aki nem sokkal korábban, autóbalesetben halt meg.


Kép forrása: GQ magazin/Dan Winters 

„Még most is sokat találkozom a családjával. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk” – árulta el Norris a GQ magazinnak, majd azt is hozzátette, az arcátültetés megmentette az életét. „Életem végéig erős gyógyszereket kell szednem, amik megakadályozzák a „szerv”, jelen esetben az arc kilökődését, de nem bánom. Végre újra mehetek emberek közé anélkül, hogy mindenki megbámulna.”

A férfi elárulta azt is, azért bólintott rá a GQ magazin megkeresésére, mert szeretne példát mutatni az embereknek. Bebizonyítani, hogy remény és a hit együtt csodákra képes.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.