Élet-Stílus

Százezernél is több levelet kapott szülinapjára a beteg kisfiú

A gyógyíthatatlan beteg Danny hatodik születésnapjára csak annyit kért az emberektől, hogy küldjenek neki minél több képeslapot.

És az emberek küldtek neki. A világ minden pontjáról, eddig összesen több mint százezren. „Hála a jószívű, segítőkész embereknek, a kisfiam végül olyan sok küldeményt kapott, hogy a születésnapján már megmászni is alig tudta a csomagokból és a levelekből épült hegyet” – nyilatkozta boldogan a kisfiú édesanyja, Carley az ABC amerikai hírcsatorna riporterének.


Képek forrása: Facebook/Dannys Warriors 

Az édesanya azután döntött úgy, hogy segítséget kér a szomszédoktól és az ismerősöktől, hogy ötéves kisfia kijelentette, hatodik születésnapjára nem kér mást, csak leveleket. „Mindig is imádott levelet kapni, de most, hogy beteg, és nem járhat óvodába különösen. Szerencsére már felismeri a nevét a borítékon, így pontosan tudja, hogy a küldemények kivétel nélkül mind neki érkeztek, aminek nagyon örül” – árulta el Carley.

Ahogy arról itt írtunk bővebben, a mosolygós és nagyon eleven kisfiúnál az orvosok tavaly ősszel diagnosztizáltak olyan agydaganatot, amit nem lehet műteni. „Tavaly november és december között összesen 33 sugárkezeléses terápián vettünk részt, most kéthetente járunk a kemoterápiára, és bizakodunk” – mondja Carley, aki azt is elárulta, az orvosok szerint ezzel a betegséggel csupán a betegek 10 százaléka él másfél évnél tovább.

 

Danny születésnapján nem csak a kisfiú édesanyja, hanem az édesapja is megszólalt. Daniel Jameson elárulta, nagyon meghatotta, milyen sok ember törődik a fiával. „Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot, hogy írjon néhány sort Dannynek. Felejthetetlenné tették a születésnapját” – mondta, majd hozzátette, ezen a különleges napon néhány órára az egész család elfelejthette Danny betegségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik