Élet-Stílus

Egy jó szülő is ottfelejtheti gyermekét a tűzforró autóban

Nem kell elvetemült gyilkosnak lenni ahhoz, hogy megtörténjen a baj – állítja egy apa, aki éppen így vesztette el a lányát.

Négy éve, minden áldott nap újraéli a tragédiát. Képtelen felejteni, de mint mondja, már nem is akar. Minden reggel a lánya emléke ébreszti, és ő az utolsó gondolata is elalvás előtt. Pontosan tudja, hogy ez már mindig így lesz, mert míg él, nem bocsátja meg magának azt a hibát, ami a kis Payton életébe került.

Egy jó szülővel ilyesmi nem fordulhat elő?

A 17 hónapos kislány 2010. március 8-án halt meg, azután, hogy édesapjával, Reggie McKinnonnal a bölcsődébe indultak. A floridai férfi látja maga előtt, ahogy kislányával beszállnak az autóba. Emlékszik az útra a gyerekorvosig, ahonnan alig negyed órával később a bölcsőde felé veszik az irányt. Az úton Payton becsukja nagy kék szemeit és álomba merül. Olyan csöndben alszik, hogy apja teljesen megfeledkezik róla, és a bölcsőde helyett egyenesen a munkahelyére hajt.


 A 17 hónapos kislányt egy járókelő sem vette észre
Képek forrása: NBC

Órákkal később, délután háromkor tér vissza újra az autójához. Amit ezután az autóban lát, sosem felejti el. Összeomlik. „Ezután már minden zavaros, semmire sem emlékszem tisztán” – teszi hozzá az NBC amerikai csatorna újságírójának. „Amikor az újságban olvastam arról, hogy valaki a kocsiban hagyta a gyermekét, dühöngtem. Hogy lehet valaki ennyire ostoba, hogy felejtheti el – kérdezgettem… Biztos voltam benne, hogy egy jó szülővel ez nem fordulhat elő.”

Élete végéig bűnhődni fog

Aztán a háromgyermekes édesapával, aki addig minden létező szabad pillanatát a gyerekeivel és a gyerekeinek szentelte, is megtörtént ugyanez. Öt év felfüggesztett börtönre ítélték, ám egyetlen bíró sem büntethette volna jobban meg, mint az élet. „Paytonnal együtt egy részem is meghalt. Ezzel pedig minden áldott nap szembe kell néznem.”


Reggie élete végéig bűnhődni fog 

McKinnon a tragédia óta arra tette fel az életét, hogy történetével megpróbál tenni azért, hogy más apáknak ne kelljen ilyesmit átélniük. „Rá akarom őket döbbenteni, hogy ilyesmi bárkivel, bárhol és bármikor előfordulhat. Igen, még a leggondosabb szülőkkel is nemre, korra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül.”

Hívjunk segítséget!

Reggie emellett szeretné rávenni az embereket arra is, hogy azonnal hívjanak rendőrt, ha az autóban magára hagyott gyereket látnak. Szerinte a gyors segítség életet menthet. Egy szemfüles járókelő, és egy gyors telefon nemcsak Reggie lányát, Paytont, de azt a georgiai kisfiút is megmenthette volna, akit a gyanú szerint édesapja szándékosan, előre megfontolt szándékkal hagyott órákra a tűzforró autóban, mialatt ő hat különböző nővel szexchatelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik