Élet-Stílus

Naponta 3 kilométert gyalogol a kutya, hogy megetesse barátait

Minden este kockára teszi az életét, és nekiindul, hogy ennivalót vigyen családjának.

A most következő, igencsak megható történet főszereplője egy brazil négylábú, Lilica. A zsemleszínű keverék kutyust a napokban egy egész világ ismerte meg, miután híre ment annak, amit Lilica minden este megtesz fogadott családjáért: a forgalmas brazil utcákon bandukolva minden éjjel három kilométert gyalogol élelemért.

Lilica négy éve került Neile Vania Antonio Sao Carlos-i roncstelepére, azután, hogy első gazdái kölyökként az utcára tették. Az állatbarát asszony megsajnálta a kiskutyát, és úgy döntött már meglévő állatai – egy öszvér, egy macska, egy kutya és több csirke mellé – őt is magához veszi. Lilica pedig meghálálta a törődést.


Kép forrása: Youtube 

Az önfeláldozó négylábú ugyanis minden éjjel felkerekedik, hogy elbandukoljon a város másik végén élő, szintén nagy állatbarát tanárnőhöz, Lucia Helenához, aki elég élelmet ad neki és társainak is. „Évekkel ezelőtt jött hozzám először, akkor még hívatlanul. Egyszer csak beállított. Láttam rajta, hogy farkaséhes, megsajnáltam, és enni adtam neki” – emlékszik vissza a tanárnő a Lilicáról készült videóban.

„Azóta minden nap eljön. Mindig este fél tízkor érkezik, alaposan megvacsorázik, a maradékot pedig – egy összekötözött zacskóban – hazaviszi a többieknek, hogy ők se maradjanak ki a jóból” – meséli Lucia. Hogy mindezt honnan tudja? Nos, onnan, hogy egyik alkalommal hazáig követte a kutyát, ahol szemtanúja volt a lakomának.

„Azt a keveset, amije van, önként és önzetlenül megosztotta társaival, ez pedig mindannyiunknak komoly lecke kell legyen” – teszi hozzá Lucia.

Az önfeláldozó Lilicáról nemrég egy videó is készült, amit most önök is megnézhetnek :

Ajánlott videó

Olvasói sztorik