Élet-Stílus

Bemutatkoztak a maki hármasikrek

A makik fajához tartozó vörös varik (Varecia rubra) születtek a Nyíregyházi Állatparkban.

A két hím és nőstény egy hónappal ezelőtt jött világra, a hármas ikrek csütörtökön estek át életük első orvosi vizsgálatán. Révészné Petró Zsuzsa szóvivő a vizsgálattal egybekötött sajtóbemutatón elmondta, hogy a kis varik száz nap vemheség után születtek meg. Eleinte az anyjuk sokat tartózkodott a kölykei között, majd a kicsik egyhetes koruktól kezdve járnak ki a biztonságot nyújtó fészekből, egyhónaposan pedig már a felnőttekhez hasonló ügyességgel mozognak.

Szemük az első két hétben kék volt, tizenöt naposan változott át sárgává. Jelenleg még főként anyatejjel táplálkoznak, de már kóstolgatják az édes, lédús gyümölcsöket is – mondta a szóvivő. Az alig harmincdekás varikölykök egyébként nyugodtan fogadták a vizsgálatot és a bőrük alá elhelyezett egyedi azonosító chip okozta kisebb fájdalmat.

A park vörös vari párja egy tenyészprogram keretében érkezett Nyíregyházára Lengyelországból és Csehországból, egy éve élnek együtt.

Fotó: MTI / Balázs Attila

A Madagaszkár szigetén őshonos vörös vari a legnagyobb termetű makifaj. A többi makitól eltérően a saját maga építette fészekben hozza világra fejletlen utódait, akiket nem a testén hordoz, hanem a szájában cipel. Vörös mintázatuk a fák lombkoronájában kiváló rejtőszínt biztosít.

Kommunikációjukban a hangjelzések a legfontosabbak. Különleges nevüket a bennszülöttek adták az állatoknak: napimádó szent állatnak, Vari candanasnak tartották őket, mivel előszeretettel sütkéreznek úgy, hogy arcukat a nap felé fordítják.

Napjainkban az orvvadászat és élőhelyeik erőteljes pusztítása miatt állományuk folyamatosan csökken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik