Élet-Stílus

Menet közben szülte meg gyermekét az ápolónő

Miközben a férje eszeveszett tempóban száguldott a kórház felé, felesége a hátsó ülésen szülte meg harmadik gyermeküket.

A harmadik gyermekét váró illionoisi édesanya, Beth Farina azt gondolta két, viszonylag problémás szülés után, harmadik gyermeke érkezése már „könnyű menet” lesz. Csakhogy az élet megtréfálta, nem is akárhogy.


Képek forrása: ABC News 

Az asszonynál azután indult be a szülés, hogy a meteorológusok Chicago környékére tornádóveszély miatt figyelmeztetést adtak ki és családjával a házuk pincéjébe menekültek. Míg férje, Trevor és két idősebb gyermeke mély álomba zuhant, Beth csak bámulta a plafont. Később az NBC amerikai hírcsatornának azt nyilatkozta, tudta, hogy aznap este történni fog valami. És így is lett: nem sokkal később ugyanis megérezte az első összehúzódásokat.

Az egyébként ápolónőnek tanuló asszony és férje csak másnap, kora reggel indult útnak a Sherman kórházba. Annak ellenére, hogy a férj mindent megtett, hogy még a szülés előtt odaérjenek, a kórházba már hárman érkeztek. Beth ugyanis menet közben, a hátsó ülésen, komplikációk nélkül világra hozta harmadik gyermekét, Tobiast. „Körülbelül egy mérföldre lehettünk a kórháztól, amikor már tudtam, nem érünk oda, és az autóban szülöm meg a babát.”

 

A háromszoros anyuka azt is elárulta, miközben ő vajúdott, férje telefonon beszélt a mentőkkel, akik próbálták hasznos tanácsokkal ellátni őket. „Miután Trevor megszületett, és a mellkasomra fektettem őt, a mentők azt javasolták, takarjuk be a kicsit valamivel, majd megpróbáltak megnyugtatni, hogy most már minden rendben lesz.” Beth azt is hozzátette, hogy bár úgy tervezték, a kis Tobiast nyugodt körülmények között, egy kórházban köszöntik majd, egyáltalán nem bánják, hogy végül máshogy alakult. „Ezt a történetet még hosszú évekig emlegetni fogjuk majd.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik