Élet-Stílus

Az eső és az izzadtság is megölheti az anyát

A kétgyermekes anya nem mosogathat, nem sportolhat, de még egy pohár vizet se ihat ritka betegsége miatt.

230 millió emberből mindössze egy olyan van, aki megérti, mi mindenen megy keresztül a 43 éves Barbara Ward minden nap. Ennyire ritka ugyanis a betegsége, a vízallergia, amivel nap mint nap meg kell küzdenie. Ahogy azt a Daily Mail című brit lapnak elmondta, Barbara először a húszas évei elején vette észre, hogy valami baj van vele.


Erős gyógyszereket szed ritka betegségére
Képek forrása: Daily Mail 

„A testemen mindenhol piros, viszkető kiütések jelentek meg egyik napról a másikra. Azonnal orvoshoz mentem vele, ahol megállapították, hogy ekcémám van. Aztán adtak egy szteroidos kenőcsöt, ami semmit sem használt.” Végül 2013-ban, több évnyi szenvedés után diagnosztizálták ritka betegségét, miután elmondta orvosainak, hogy a tünetei leggyakrabban a vízivás után jelentkeznek.

„Azóta teljesen megváltozott az életem. Erős antihisztaminokat szedek, és figyelnem kell rá, hogy minden lehetséges módon kerüljem a vízzel való érintkezést. Nem ihatok belőle, nem mosogathatok, még sportolni sem sportolhatok, mert az izzadás is életveszélyes allergiás rohamot válthat ki” – panaszolja az asszony, akinek leginkább az fáj, hogy nem vehet részt úgy két gyermeke életében, ahogy szeretne. „Nem fürdethetem meg őket, és nem játszhatunk a strandon.”

Hetente mindössze két percet zuhanyozhat 

Az asszony azt mondja, bár nehéz volt megszoknia nem mindennapi helyzetét, ma már jól boldogul. „Nem örülök, hogy ilyen helyzetbe kerültem, de legalább tudom, mi a baj. Azt remélem, előbb-utóbb az orvostudomány is eljut majd arra a szintre, hogy gyógyítható lesz a betegségem” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik