Élet-Stílus

Nem nézhet kismamákra a horvát férfi

A horvát gyógyító pillantása állítólag annyira átható, hogy kárt tenne a három hónapnál idősebb magzatokban.

A 46 éves horvát férfi eredetileg nem gyógyítónak készült, hanem közgazdásznak. 1967-ben született Zágrábban, és sokáig úgy tűnt teljesen átlagos életet fog élni. Az élete akkor változott meg gyökeresen, mikor találkozott a szerb gyógyítóval, Ivica Prokiccsal, aki olyan nagy hatást gyakorolt Braco életére, hogy szinte azonnal felhagyott az üzleti élettel, és ő maga is gyógyítónak állt Ivica tanítványaként.

Mestere 1995-ös halála óta már egyedül járja a világot, az emberek pedig özönlenek hozzá: a férfinek ugyanis egy pillantása is csodákat tesz. Állítólag. Ilyen „csoda” volt többek között, amikor egy örökbefogadott lány néhány nap alatt rátalált a vér szerinti szüleire, amikor egy nő öccse váratlanul felépült a csontvelő átültetés után, vagy amikor egy nő petevezetékei szó szerint felrobbantak, ami elengedhetetlen volt a gyógyulásához – írja a Gawker című amerikai portál.


Kép forrása: Gawker

Braco minden évben számtalan előadást tart: egy-egy „előadás”, ahol a gyógyító csak annyit tesz, hogy intenzíven nézi közönségét fél órás, de a csodatévő „nézés” mindössze 5-7 percig tart. Kismamák és tizennyolc év alattiak nem vehetnek részt, számukra ugyanis a pillantás intenzitása akár káros is lehet. A résztvevők természetesen fizetnek azért, hogy részt vehessenek, van, aki egy alkalommal többször is befizet, mert biztosra szeretne menni. De sokan vannak a kritikusok is, akik úgy vélik, a férfi előadása, és gyógyító képessége egyszerű szemfényvesztés, amivel pénzt csalnak ki a kétségbeesett emberektől.

A gyógyító és csapata a vádakra úgy reagált, ők csupán jelképes összeget gyűjtenek be, melyet teljes egészében a terembérlésre, illetve az adminisztrációval és az utazással járó költségekre fordítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik