Élet-Stílus

Hamarabb eldől a sorsunk, mint gondolnánk

A munkáltatók kevesebb mint hét perc alatt döntik el, hogy felvesznek-e valakit.

Ha legközelebb állásinterjúra kell mennünk, nagyon figyeljünk oda, mit teszünk, és hogyan viselkedünk az első hat és fél percben, egy friss kutatás szerint ugyanis pontosan ennyi időnk van arra, hogy jó benyomást tegyünk leendő munkáltatónkra.

A vizsgálatból kiderül, hogy a felvételiztetők átlagosan 385 másodperc alatt döntik el, megfelel-e a jelölt az állásra vagy sem, és az első benyomás bizony döntő jelentőségű lehet. A kutatók 273 menedzserrel és 3286 munkavállalóval beszélgettek interjúélményeikről, és az eredmények alapján kiderült, hogy utóbbiak több mint kétharmada például eleve kizárja a jelöltet, ha tetoválást lát rajta, 70 százalékra pedig döntő befolyással van az, hogy miként van az állásjelentkező kisminkelve.


Kép forrása: Thinkstock

Emellett az interjúztatók 62 százalékára hatással van a jelölt öltözete, 82 százalék pedig azt figyeli, tartja-e az illető a szemkontaktust. A munkaadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontos, hogyan reagál a jelentkező az esetleges ugratásra, és mennyire tud hétköznapi dolgokról is beszélgetni, 55 százalékot pedig erősen befolyásol a jelölt kézfogása.

A kutatásból azt is megtudhatjuk, hogy az állásra jelentkezők 70 százalékát az első benyomás alapján utasítják el, ám összességében 36 százalékban a munkatapasztalat, 24 százalékban az első benyomás és 12 százalékban az iskolai végzettség dönti el, hogy valaki megkapja-e az áhított munkát.

Még többet megtudhat, ha elolvassa a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik