Élet-Stílus

Hazaküldték a kórházból, három nap múlva meghalt a tini

Hiába könyörgött a 15 éves lány, hogy vizsgálják meg alaposabban, orvosai azzal küldték haza, hogy pihenje ki magát.

„Évek óta nem ünnepeljük a karácsonyt, ugyanis azt a napot juttatja eszünkbe, amikor elvesztettük a lányunkat” – mondják Amy Carter gyászoló szülei. Noha a 15 éves kamaszlány 2009 decemberében halt meg egy súlyos baktériumfertőzés miatt kialakult vérmérgezésbe, szülei azóta sem tudták feldolgozni lányuk elvesztését. Mint mondják, lányuk még ma is élne, ha orvosai komolyan veszik a tüneteit.

Csakhogy nem így történt. Miután Amy december elején először panaszkodni kezdett a gyengeségre és a napok óta tartó torokfájásra, szülei nem aggódtak. „Azt gondoltuk összeszedett egy vírust és néhány nap múlva jobban lesz” – idézi őket a Daily Mail című brit lap. Csakhogy Amy napokkal később sem lett jobban, sőt december 19-én hányni kezdett. A szülők ekkor döntöttek: kórházba viszik.


Közvetlenül azután, hogy elbocsátották még azt kérdezte, meg fog-e halni
Képek forrása: Daily Mail

Amyt befektették, és vizsgálni kezdték, ám mivel nem találtak nála semmi rendelleneset, az orvosok közölték szüleivel, hogy adjanak neki paracetamolt és pihentessék sokat. „Amy könyörgött, hogy ne engedjék őt haza, hogy vizsgálják meg alaposan, mert nem érzi jól magát” – mondja az apa, majd hozzáteszi, lánya az elbocsátáskor légzési nehézségekkel küzdött, kiütéses és lázas volt, az orvosok ennek ellenére sem tartották szükségesnek az újabb vizsgálatokat.

„Noha már reggel el kellett volna hagynunk a kórházat, estig vártunk a dologgal. Aztán hazamentünk, annak ellenére, hogy Amy állapota nem hogy nem javult, de még romlott is.” A szülők a mai napig hibásnak érzik magukat, hogy engedelmeskedtek az orvosoknak és nem álltak ki harcosabban a lányuk mellett. „Talán még ma is élne, ha kórházban marad. Nem volt jól. Azt kérdezgette az orvosoktól, meg fog-e halni” – írta a brit lap.


Ha nem küldik haza, talán még ma is él

Noha olyan gyenge volt, hogy se menni, se enni nem tudott egyedül, Amy hazament, ám már a következő nap újra az ügyeleten volt. Onnan – miután ellenőrizték a véroxigén szintjét – ismét hazaküldték. „Másnap, szenteste az állapota válságosra fordult. A mellkasát fájlalta, és többször is elájult. Ismét kórházba vittük, de már késő volt: addigra négy szívinfarktust kapott és több szervi elégtelenségben szenvedett. Délután háromkor halt meg.”

A szülők vizsgálatot indíttattak, hogy kiderüljön, kinek a hibája vezetett lányuk tragédiájához, ám ez a mai napig sem zárult le. „Ezidáig senki sem kért tőlünk bocsánatot Amy miatt, de nem adjuk fel. Szeretnénk, ha más családoknak nem kellene keresztülmenniük azon, ami velünk megtörtént.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik