Élet-Stílus

A mája és a veséje után most a tüdejéből adományozna a nő

Tudja, hogy a szervadományozásokkal a saját életét is megrövidíti, mégsem hagy fel azzal, hogy vadidegeneken segítsen.

A 47 éves, egy gyermekes Sue Gianstefani az elmúlt tíz évben már több rászoruló, beteg ember életét is megmentette azzal, hogy önként vállalta, donor lesz. A szervadományozást 2001-ben kezdte, ekkor adta fel élete első és egyben utolsó hirdetését, melyben vállalta, hogy odaadományozza egyik veséjét annak, akinek igazán szüksége van rá, cserébe pedig csak annyit kér, hogy az illető fizesse neki és családjának a nyaralását.


Kép forrása: Daily Mail

Végül egy 60 éves, vesebeteg férfi jelentkezett, akinek a dialíziskezelések ellenére évek óta folyamatosan romlott az állapota. „Először biztosnak kellett lennünk abban, hogy a vércsoportunk és más értékeink egyeznek, hogy biztosan megkaphassa a vesém. Miután túlestünk a vizsgálaton, és kiderült, hogy egyezünk, Colorádóból Wisconsinba utaztam, mert csak az ottani kórház volt hajlandó elvégezni a műtétet.

Úgy tudom, a férfi azóta felgyógyult, és aktív életet él, és ez számomra a legfontosabb” – mondja Sue, majd hozzáteszi, nem sokkal később egy gyermektelen ausztrál páron segített, akiknek a petesejtjeiből adományozott, míg tavaly decemberben egy kisbabának, aki meghalt volna, ha nem adományozza neki a mája egy darabját. „Úgy tudom, a kissrác azóta jobban van, és elkezdhette a bölcsődét is” – mondja Sue, akit az önkéntes szervadományozásban férje, sőt egyetlen fia is támogat. Az asszony egyébként most olyan beteget keres, akinek felajánlhatja a tüdeje egy darabját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik