Élet-Stílus

Négyéves kislány buktatta le a tolvaj bébiszittert

A kamaszlány azt hazudta munkaadójának, hogy kirabolták őket. Holott ő engedte be a tolvajokat a házba.

Ha nincs a szemfüles Abby, és nem buktatja le hazudozó bébiszitterét, akkor a szomszédjuk valószínűleg még mindig előzetesben ül egy olyan rablási ügy miatt, amit el sem követett. Történt ugyanis, hogy a múlt héten Abby szüleit azzal hívta fel a kamaszlány, akit gyermekük felügyeletével bíztak meg, hogy ismeretlenek rájuk törtek és kirabolták a házat.

A Washington külvárosában élő szülők azonnal hazasiettek, menet közben pedig értesítették a hatóságokat is, akik alaposan kifaggatták a bébiszittert. A kamaszlány – akinek nevét a fiatal kora miatt nem hozták nyilvánosságra – a nyomozóknak pontos személyleírást adott a támadókról: azt mondta, két kisportolt, magas, afroamerikai férfi rontott rájuk, aki közül az egyik, megszólalásig hasonlít a szomszédra.


Kép forrása: Fox News

A nyomozók a vallomás alapján őrizetbe vették a szomszédot, aki tagadta, hogy bármi köze lenne a rabláshoz. Ekkor került a középpontba a halk szavú, de annál szemfülesebb Abby, aki elárulta, nem a szomszéd a tettes. A rendőrök végül a kislányt is kikérdezték, aki elárulta, a két fehér férfi nem támadt rájuk, hanem egyszerűen besétáltak a házba, és kiküldték őt, amíg fosztogattak. Ezt követően a rendőrök újra elővették a bébiszittert, aki megtört, és elismerte, ő hívta a házhoz a rablókat: a párját és egy társát. Azt is elmondta, párjának ő maga mondta meg, mit lopjon el a házból.

Angolul beszélő olvasóink itt nézhetnek interjút a kislánnyal, aki a Fox News riporterének azt is elárulta, hogy ha felnő, doktor szeretne majd lenni:

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.