Élet-Stílus

Sikeres érettségit tett a tízéves minizseni

A kisfiú nem áll meg itt: jövőre már az egyetemen folytatja tanulmányait.

A kaliforniai kisfiú, Tanishq Abrahamról minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy igazi csodagyerek. Szülei állítólag már közvetlenül születése után is pontosan tudták, hogy gyermekük nem átlagos, ám a világ számára csak valamivel később, Tanishq negyedik születésnapján vált nyilvánvalóvá: amikor a patinás Mensa, az a nemzetközi egyesület, melynek célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, felvette őt a tagjai közé.

A KXTV amerikai hírcsatorna számolt be arról, hogy a kisfiú nem sokkal a tizedik születésnapja után sikeres érettségi vizsgát tett, méghozzá kitűnő eredménnyel. Büszke szülei a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy gyermeküket sokáig ők maguk tanították, csak ezután engedték iskolába, ahol messze túlszárnyalta kortársait.


Kép forrása: Gawker

Noha a kisfiú már március végén sikeresen leérettségizett, a bizonyítványát csak most vette át, eddig ugyanis túlságosan lefoglalta az egyetemi előkészítő, és a közösségi iskola. „Jövőre a Kaliforniai Egyetemre járok majd” – nyilatkozta büszkén, majd hozzátette, az érettségi vizsga nem volt egyszerű, de nem volt nehéz sem.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mitől ilyen okos, Tanishq elmondta: „Az agyam máshogy működik, mint a többieké. Ha a kezembe adnak valamit, hirtelen egy csomó dolog eszembe jut arról a dologról, olyasmik is, amikről nem is tudtam, hogy tudom.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik