Élet-Stílus

Milliókat keres sztriptízzel az egyetemista lány

Teljesen ledöbbent egy amerikai televízió híradósa, amikor megtudta, mennyi pénzt tesz zsebre „diákmunkájával” a lány.

Az amerikai felsőoktatás egyrészt a legjobbnak számít az egész világon, másrészt azonban egyben a legdrágábbnak is. Nem csoda, hogy a hallgatók többsége komoly adósságokba taszítja magát az oktatásra felvett hitelekkel, még úgy is, hogy a tanulmányok mellett munkát vállal. Az ABC2 televízió azonban bemutatott egy egyetemista lányt, aki egy még mindig furcsának tűnő, de egyre inkább elterjedt „diákmunkát” választott. Sztriptíztáncos egy manhattani éjszakai klubban.

A csak keresztnevén említett Maggie a Maryland Egyetemen tanul spanyol és politikatudomány szakon, és köszönhetően annak, hogy hétvégenként vetkőzős tánccal szórakoztatja a manhattani klub közönségét, anélkül tud majd végezni, hogy adósságokba verné magát. A munka ugyanis elképesztően jól fizet. Elmondása szerint évente nagyjából 180 ezer dollárt tesz zsebre, azaz nagyjából negyvenmillió forintot. Jóval többet, mint egy átlagos tandíj.


Maggie mosolyog – a kitűnő tanuló egyetemista lány tízmilliókat keres sztriptíztáncosként
Fotó:ABC2

Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e lealacsonyítónak választott szakmáját, Maggie közölte, hogy néha-néha annak érzi, de hozzátette, hogy pincérnőként dolgozva jóval többször bántak vele tiszteletlenül, mint a sztriptízklubban. És a táncolással egy éjszaka alatt többet keres, mint negyven óra felszolgálással – valamint jóval több ideje marad a tanulásra is, amit nem vesz félvállról, ugyanis kitűnő tanuló.

A „vetkőzős diákmunka” előnyeire nem csak ő jött rá egyedül. Az ABC2 beszámolója szerint csak abban a klubban, ahol Maggie is dolgozik, még 24 másik művésznő is egyetemi tanulmányaira gyűjti a pénzt.

Az ABC2 híradójában leadott riport után a műsorvezetőn jól látható volt, mennyire ledöbbent, hogy Maggie negyvenmillió forintnak megfelelő összeget keres meg egy év alatt. Jamie Costello hitetlenkedve kérdezte a stúdióban lévő kollégáit, hogy jól hallotta-e, és amikor az ezen nevető munkatársai közölték vele, hogy jól hallotta, a kissé túlsúlyos középkorú férfi szomorú hangon halkan hozzátette: „Én is tudok táncolni.”


Jamie Costello csodálkozik – a híradós teljesen hitetlenkedve nézett körbe, miután megtudta az egyetemista lány fizetését
Fotó:ABC2

A híradósnak innen üzenjük, ne keseredjen el, és inkább gondoljon bele abba, milyen érzés lesz Maggie-nek amikor először kell tanult szakmájában elhelyezkednie, és meglátja, azzal mennyi pénzt fog keresni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik