Élet-Stílus

Hihetetlen barátságot kötött a kecske és a szamár – videó

A kezdetek óta együtt lakó állatokat szétválasztották – a kecske depressziós lett. Valamit tenni kellett.

Ha valaki azt hiszi és állítja, hogy kizárólag mi, emberek szoktunk barátságokat kötni, nézze meg ezt a videót. Ha valaki azt gondolja: oké, talán az embereken kívül még a macskák és a kutyák – na jó, maximum még a delfinek – barátkoznak, nyomjon az indítógombra, és meg fog lepődni.

A történet hőse egy kecske (Mr. G.), akit állatvédők menekítettek el egy dél-karolinai farmról, ahol nyomorúságos körülmények között élt több tucat kutyával és más jószágokkal; majd az állam északi részében levő tanyákon, menhelyeken helyezték el őket. A vele együtt kimentett állatokhoz hasonlóan Mr. G. is jobb körülmények közé került, azonban valami nem stimmelt vele. Nem evett, ki sem mozdult az istállójából.

Megvizsgálták az állatorvosok, és semmilyen testi elváltozást nem találtak: arra jutottak, hogy a kecske depressziós lehet. Mint kiderült, Mr. G. korábban egyetlen percet sem töltött el egy szamár nélkül, egész életükben együtt voltak.

Az állatvédők kitalálták, hogy újra összehozzák a barátokat, úgyhogy a Jellybean nevű csacsit is átszállították Mr. G. új lakhelyére. Korábban ezen a farmon sosem volt szamár, de a kecske állapota tarthatatlan volt, így egy önkéntes vállalta, hogy 14 órát vezet és idehozza Jellybeant. Aztán…

A kecske a furcsa zajokra megmozdult, kirohant az istállóból – először láthatóan fel sem fogta, mi történt – és teljesen megváltozott. Hat nap éhezést követően, barátja érkezése után nem egész húsz perccel enni kezdett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik