Élet-Stílus

Buszmegállóhoz kötötte fogyatékos unokáját a nagyi

Állítólag csak így tudta megakadályozni, hogy a kisfiú veszélybe sodorja magát, míg ő dolgozik.



„Mi mást tehettem volna? Folyton elcsavarog!” – fakadt ki a kilencéves Lakhan nagymamája, egyben nevelőanyja is, miután kérdőre vonták a kisfiúról készült döbbenetes képek miatt. A múlt hét óta járják a netet azok a szívszorító, már-már botrányos felvételek, melyeken az látszik, hogy a kisfiút a bokájánál fogva egy mumbai buszmegálló vascsövéhez kötötték.


Képek forrása: Europress

Kegyetlenség. Sőt, embertelenség. A többségnek ez jutott eszébe, amikor a képekre nézett. Csakhogy hamar kiderül, a 66 éves nagymama kényszerűségből kötötte fogyatékos unokáját a csőhöz. Mert nem maradt más választása. Sakhubai ugyanis hajléktalan, két unokájával évek óta az utcán él. A kicsik apja meghalt, lánya pedig egész egyszerűen hátat fordított a családnak, és nyomtalanul eltűnt.

„Egyik pillanatról a másikra nyakamba szakadtak a gyerekek” – mondja a nagymama, majd hozzáteszi, egyetlen módja annak, hogy némi pénzt keressen az, ha Lakhan nővérével, a 12 éves Rekhával kiülnek az utcára játékokat és virágokat árulni. „Lakhant egyszerűen nem vihetjük magunkkal, mert folyton elcsatangol. Kimegy az utcára, az autók közé, és veszélybe sodorja magát. Iskolába nem vihetem, mert onnan eltanácsolták” – panaszolja.

A buszmegállóhoz kötött kisfiú képe, aki mellett minden további nélkül sétálnak el a járókelők, azonban nem csak a család tragédiájára hívta fel a figyelmet, hanem arra is, hogy Indiában mennyire megoldatlan a szociálisan rászorulók, és a fogyatékosok helyzete. Az állami intézményekben, ahol lenne elég hely, kevés a szakképzett személyzet, míg a magánintézményekben, ahol a szakképzett ápolók és orvosok rendelkezésre állnak, nincs elég hely.

Lakhan helyzete a képeknek köszönhetően mára rendeződött: a Little-kóros kisfiút, aki emellett epilepsziás rohamoktól szenved egy állami intézményben helyezték el, ahol folyamatosan felügyelik, és ahol családja is meglátogathatja majd, ha nagymamájának lesz érvényes személyi igazolványa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik